Katonapolitikai kommentár

Bell ezredes szól a magyar szabadságharc katonáihoz.

Múlt vasárnap munkatársunk, Patkó Gyula, aki az elmúlt világháborúban mint páncéltörő tiszt harcolt a szovjet hadsereg ellen, előadásában ismertette, hogy milyen módszerekkel sikerült az egyenként fellépő ellenséges harckocsikat leküzdeni. Ma a tömeges harckocsi támadás egyszerű eszközökkel való elhárítását ismerteti.
Az elmúlt világháború során számtalanszor bebizonyosodott - és ezt legutóbbi előadásomban ki is emeltem - hogy a magánosan felbukkanó és gyalogsági kíséret nélkül harcoló páncélosok leküzdése aránylag könnyű és a legprimitívebb eszközökkel is lehetséges. Természetesen egy tömeges harckocsi támadás esetén teljesen más harcmodort kell alkalmazni, annál is inkább, mert a kötelékben támadó páncélosokat rendszerint gyalogság is követi. Ritkább eset az, amikor a harcalakzatban feltűnő harckocsikat nem kíséri gyalogság.
Vegyük először szemügyre azt az esetet, amikor a támadás célja egy nagyobb terület elfoglalása, illetve annak megtisztogatása. Tekintve, hogy csak harckocsikkal nagyobb területet huzamosabb ideig elfoglalva tartani nem lehet, tisztogató hadműveleteknél a páncélos támadás kombinálva van a gyalogság támadásával. Ilyen esetekben - és ez a tapasztalat szerint, különösen a szovjet hadseregnél igen divatos - a kísérő gyalogság rendszerint rajta ül a harckocsikon. Ez ugyan a támadás ütemét erősen meggyorsítja, de az az óriási hátránya, hogy a védőknek igen hálás célpontot nyújt.
A mozgásukban nem gátolt harckocsik ilyenkor a lehető legnagyobb sebességgel közelednek, ami a védők soraiban könnyen pánikot idézhet elő. A pánik ellen a leghatásosabb orvosság a kéznél lévő összes tűzfegyverekkel a tüzet azonnal megnyitni. Ugyanis a minden oldalról jövő tüzelés a páncélosokon ülő ellenséges gyalogságot eddigi kényelmes helyének elhagyására kényszeríti, és miután még futva sem tudnak a robogó harckocsikkal lépést tartani, magától adódik, hogy kifulladva lemaradnak.
Az esetleges pánikot azzal is el lehet kerülni, hogy a védők sohasem egy csoportban, hanem lehetőleg egyesével vagy kettesével, szélességben és főleg nagy mélységben tagozódva ássák be magukat. A beásás egyébként elengedhetetlen feltétele egy tömeges harckocsi támadás sikeres elhárításának. Az elhelyezkedésnek ez a fajtája egy partizán módra harcoló csapatnál, amely a polgári lakosság teljes bizalmát élvezi, már csak azért is könnyű, mert a hírtovábbítás ügyes megszervezése esetén, idejében értesülhet nemcsak ellenséges páncélos egységek gyülekezéséről, és azok nagyságáról, hanem feltehetően azok támadási irányáról is. A szovjet partizánok soha nem mulasztották el a működési területükön megjelenő német páncélos egységeket tucatnyi polgári ruhás beszervezett emberükkel figyeltetni még akkor is, ha azok a legbékésebb szándékot színlelték.
Visszatérve a mélységi tagozódásra, a következő aranyszabályokat kell figyelemben tartani: a rendelkezésre álló gyalogsági könnyű és nehézfegyvereket mindig a legelső vonalban kell elhelyezni, és különösen a géppuska- és nehézpuska-fészkeket feltétlenül el kell látni kézi páncéltörő eszközökkel. Páncélöklök, tapadó és tányéraknák hiányában robbantószelencék és benzines üvegek is igen jó szolgálatot tesznek. Ezekre azért van szükség, mert a tűz megnyitásával ezek rendszerint elárulják tüzelőállásukat a közeledő harckocsiknak, úgyhogy ezeknek menetiránya a nehézfegyver-fészkeken keresztül vezet. Ám a géppuskáknak nem a páncélelhárítás a fő feladatuk, hanem a leszakadt ellenséges gyalogság leküzdése. Tehát a harckocsikat továbbengedik, és csak akkor használják fel páncélhárító eszközeiket, ha a páncélos közvetlen közelükbe ér, avagy le akarja őket gázolni. Kétségtelen, hogy ehhez halált megvető bátorság kell, de még mindig aránytalanul több eshetőség van az életben maradásra, mintha valaki ebben a kritikus pillanatban elveszítve a fejét kiugrik a lövészgödörből. Ez ugyanis biztos halált jelent az illetőnek.
Ha aztán a harckocsik túlfutottak az első vonalon az abban elhelyezett nehézfegyverekre a közvetlen veszély elmúlott, és így teljes tűzerejükkel a közeledő gyalogságra fekhetnek.
A mind mélyebbre behatoló harckocsikat természetesen nem lehet saját gyártmányú páncélelhárító fegyverekkel leküzdeni, mert erre a feladatra csak közepes és nehéz páncélelhárító fegyverek képesek. Ezeket is természetesen mélységben tagozódva kell elhelyezni, mégpedig úgy, hogy a könnyebbek, mint például a "kályhacső"-nek nevezett Bazookát előbbre, a nehéz elhárító fegyvereket pedig hátrébb kell elhelyezni. Ezen az utolsó vonalon kell a harckocsi támadásnak végleg megtörnie, illetve összeomlania.
Ha sikerült közben az ellenséges gyalogságot végleg lekötni, úgy a támadás nem érte el célját, és ha a páncélosok át is törtek, tehetetlenségüknél fogva kénytelenek az elfoglalt területet újra feladni. Amennyiben egy ilyen páncélos tömegtámadásra nem nyílt terepen, hanem városok vagy falvak utcáin kerül sor, úgy a védők még nehéz páncéltörő fegyverek hiányában is, némi előnyben vannak. A harckocsik ugyanis a felülről jövő támadásokkal szemben a legérzékenyebbek. Ebből az következik, hogy a védők eltérően az egyenként fellépő harckocsikkal szemben alkalmazott harcmodorral nem a kapualjakban és földszinti ablakokban helyezkednek el, hanem az emeleti ablakokból és a padlásról dobják a benzines üvegeket és összpontosított tölteteket az alattuk elhaladó ellenséges páncélosokra. Magánosan álló és főleg gyenge falú lakóházak és pajták a védekezés erre a módjára nem alkalmasak, mert a harckocsik végső kétségbeesésükben esetleg belerohannak és összedönthetik az egész házat. Erős felépítésű házakkal övezett aránylag szűk utakon és utcákon, amelyeken két páncélos nem fér el egymás mellett, a szovjet partizánok különös előszeretettel a következő kiváló taktikát alkalmazták. Az egymás mögött berobogó ellenséges páncélosokat az első utcakereszteződésig beengedték egyetlen lövés leadása nélkül, majd az összes rendelkezésre álló páncéltörő fegyverekkel és eszközökkel a sor elején és végén haladó páncélost kilőtték vagy felgyújtották. Ennek következményeképpen a két megsemmisített harckocsi elöl és hátul lezárta az utat, és a középen haladó harckocsik - bár még sértetlenek voltak - egyszerűen közre lettek zárva. Ha ez a rajtaütés sikerült, amelyet néhány önfeláldozó és jól kiképzett harcos mindig végre tudott hajtani, már lényegesen könnyebb volt a beszorult harckocsikat a legegyszerűbb módszerekkel is egyenként megsemmisíteni. Nem szabad azonban a kísérő ellenséges gyalogságról sem megfeledkezni, és mind a tűzfegyvereket, mind pedig a páncélromboló csoportokat az utca mindkét oldalán kell a magasan fekvő ablakokban, illetve a háztetőkön elhelyezni. A kapukat feltétlenül be kell zárni, hogy a páncélosokat kísérő gyalogság ne a védők alatt találjon menedéket.
Végezetül még annyit, hogy páncélos tömegtámadásokat terepen olyan egységek, amelyek nem rendelkeznek nehéz páncéltörő fegyverekkel, ha még olyan hősiesen harcolnak is, nem tudják elhárítani. Éppen ezért az ilyen egységek páncélos tömegtámadások esetén a részükre sokkal előnyösebb, viszont az ellenségre nézve feltétlenül hátrányos helyeken, tehát csakis helyiségekben vegyék fel a harcot. A magyar szabadságharcosok hősiességével harcoló csapatok részére városokban ugyanis, még harckocsi tömegtámadás esetén is, minden esély megvan a győzelemre.

Bell ezredes műsorában Patkó Gyula munkatársunk, egykori páncéltörő századparancsnok a harckocsi tömegtámadások elhárításának módjairól beszélt.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Szünetjel