Magyarországi rádióállomások közleményei

1956. november 01. 19:46 ● 13:53

Csonka Emil
00:00 00:00

A műsor leirata

Szignál

Itt a Szabad Európa Rádiója.

Kedves Hallgatóink! A szabadságharcosok kérésére időről-időre felolvassuk a magyarországi új rádiók egy-egy jelentősebb közleményét. Elsőnek felolvassuk a pesti rádió bejelentését a dunántúli nemzeti tanácsok értekezletéről.

Tegnap délután 4 órakor a Dunántúli Nemzeti Tanácsok, valamint az ország más részeiből is összegyűlt nemzeti tanácsok Győrött közös ülésen vitatták meg problémáikat, és aggályaikat a felett, hogy a kormánynak még mindig nem eléggé határozott és erélyes intézkedései következtében a vidék népe nem látja biztosítottnak a forradalmi követelések maradéktalan megvalósítását. Az ország sorsa és jövője feletti mélységes felelősség végül is egyhangú elhatározásra ösztökélte valamennyi kiküldöttet, és éjfélbe nyúló hosszas tanácskozás után a következő határozati javaslatot fogadták el.

A Dunántúli Nemzeti Tanácsok Győrben megjelent küldöttei 1956. október 30-án megalakították a Dunántúli Nemzeti Tanácsot. A Dunántúli Nemzeti Tanács székhelye Győr. A tanács teljes mértékben azonosítja magát a szabadságharc hőseivel. A Dunántúli Nemzeti Tanácsban a csatlakozott megyék nemzeti tanácsai 4-4, valamint a megyei jogú városok nemzeti tanácsai és Győr város nemzeti tanácsa 2-2 kiküldöttel képviselik magukat A Dunántúli Nemzeti Tanács maga állapítja meg szervezetét és ügyrendjét. A Dunántúli Nemzeti Tanács csatlakozásra hívja fel az ország összes nemzeti tanácsát és megállapítja, hogy Borsod megye a Bács-Kiskun megye Nemzeti Tanácsa és a Csepeli Munkástanács már csatlakozott. A Dunántúli Nemzeti Tanács elhatározta, hogy a kormánnyal 24 órán belül tanácskozást kezd a nemzet követeléseinek teljesítése érdekében. A Dunántúli Nemzeti Tanács bizonyságot kíván szerezni és biztosítékokat kapni a kormány ígéreteinek valóra váltásáról, elsősorban a szovjet haderőnek az ország területéről való kivonásáról és annak időpontjáról. A Dunántúli Nemzeti Tanács tudomásul vette a pápai, győri, tatai és zalaegerszegi honvéd alakulatok csatlakozását, és azt a határozott ígéretét, hogy a népet minden idegen támadás ellen esetleges felsőbb utasítás ellenére is megvédi. A Dunántúli Nemzeti Tanács kívánatosnak tartja Dunántúlon az egységes katonai vezetés megszervezését. A kormány a szovjet csapatok kivonása után, de legkésőbb 1957. január végéig több párt részvételével írjon ki általános és titkos választást. A kormány a helyi illetékes nemzeti tanácsok jóváhagyásával hozza létre a helyi karhatalmi szerveket. Az országgyűlés összehívásáig a honvédség és egyéb fegyveres testületek ezredesei és ennél magasabb rangú tisztjeit a megalakítandó országos nemzeti tanács jóváhagyásával nevezze ki. A nemzeti tanács a kormány összetételére vonatkozóan tárgyalásokat kíván folytatni és biztosítani a szabadságharcosok részvételét a kormányban. A kormány jelentse be az ENSZ felé Magyarország semlegességét. Követeljük biztosítani a szólás-, sajtó-, gyülekezés- és vallásszabadságot. Amennyiben a kormány nem teljesítené a főbb irányelvek szerint lefektetett követeléseinket, feltételesen sem ismerjük el. A Dunántúli Nemzeti Tanács 5 tagú küldöttsége haladéktalanul felveszi a kapcsolatot Nagy Imrével a követelések jóváhagyása érdekében. Győr, 1956. október 30. 23 óra. Aláírás: A dunántúli egységes terület és a hozzá csatlakozott Borsod megye, Bács-Kiskun megye és a Csepeli nemzeti tanácsok kiküldöttei.

Szignál

Itt a Szabad Európa Rádiója. Kedves Hallgatóink! A szabadságharcosok kérésére időről-időre felolvassuk a magyarországi új rádiók egy-egy jelentősebb közleményét. Most közöljük a Győri Rádió 14 órakor elhangzott közleményét.
A mára virradó éjszaka fél kettőig ülésezett Győrben a Dunántúli Nemzeti Tanács. Az ülésen megbeszélték Nagy Imre kormányelnök és Tildy Zoltán államminiszter válaszát a Dunántúli Nemzeti Tanács követeléseire. A tanács viharos, de józan vita után úgy döntött, hogy szilárdan kitartanak a sztrájk mellett. Ezzel is tanúbizonyságát akarják adni annak, hogy Dunántúl munkássága a leghatározottabban véghez viszi a forradalmat, megőrzi elért vívmányait. A munkát csak azzal a feltétellel kezdi meg, ha ténylegesen, ellenőrizhetően megindul az országból a szovjet csapatok kivonása. A kivonulásra legyen meg a diplomáciai garancia is. A további sztrájk mellett foglalt állást Dunapentele, Tatabánya, Székesfehérvár, Mátra, Dorog, Oroszlány, a dél-zalai olajmezők, Győr bányász és szakszervezeti küldöttsége.

Szignál

Itt a Szabad Európa Rádiója. Kedves Hallgatóink! A szabadságharcosok kérésére az új magyarországi rádiók egy-egy jelentősebb közleményét olvassuk fel. Most felolvassuk a pesti rádióban elhangzott lapszemelvényt.

A Magyar Szabadságban "A független Magyarország legyen semleges" címmel jelent meg vezércikk. Ezt olvashatjuk benne. "Helyeseljük, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdett országunknak a Varsói Szerződésből való kilépéséről. A ránk erőszakolt és kezünket, lábunkat gúzsba kötő Varsói Szerződés felmondása jelenti ezen az úton az első lépést. De csak az elsőt. Tovább kell haladni a megkezdett úton, és félreérthetetlenül ki kell jelenteni, hogy Magyarország úgy, ahogyan a szomszédos Ausztria is, a semlegesség politikáját kívánja folytatni. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz véleménye a nemzetközi élet nagy kérdéseiben. Ellenkezőleg, most lesz, most lehet igazán önálló véleménye, olyan véleménye, amely összhangban áll nemzetünk érdekeivel. De jelenti azt is, hogy Magyarország a továbbiakban nem óhajt csatlakozni a világpolitika egyik tömbjéhez sem, nem kívánja magát sem lekötni, sem elszigetelni egyik irányban sem. Egy ilyen álláspont felel meg nemzetünk földrajzi helyzetének csak úgy, mint történelmi hagyományainknak, illetve a hagyományokból leszűrt tanulságoknak."

Szignál

Itt a Szabad Európa Rádiója. A szabadságharcosok kérésére az új magyarországi rádiók egy-egy jelentősebb közleményét ismertetjük. Adásunkat a szombathelyi rádió közleményével folytatjuk: Ma este 18 óra 30 perckor a Halottak napja előestéjén Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök üzen híveinek, és együtt imádkozik velük a magyar szabadságharc elesett hős fiaiért. Ezután közvetlenül hangfelvételt közvetítünk a szombathelyi székesegyház déli szentmiséjéről, a szentbeszédet dr. Varjas Győző püspöki titkár mondja. Az énekkart vezeti, zongorán kíséri Radványi Mihály székesegyházi karnagy.

Szignál

A szombathelyi adó közleménye után most felolvassuk a Pesti Rádió ma déli adásában elhangzott előadást. A rádió a Kis Újság "Tiszta párt, tiszta újság, tiszta út" című cikkét ismertette, amely többek között a következőket tartalmazza.

"Tudjuk, halljuk és látjuk is, hogy a Kisgazdapárt jelenlegi élvonalában olyanok is előmerészkednek, akiknek semmi keresnivalójuk nincs a mi sorainkban. Ők azok, akik a sorok élére akarnak szökkenni, akik átmenti óhajtják silány személyüket, akik halásznak a zavarosban, és a parlamenti bőr karosszékek mélyében elterpeszkedve tartják tanácskozásaikat. Ebből elég volt. A hitvány mutatványszámokkal le kell számolni. Követeljük azonnali eltávolítását azoknak az ál-kisgazdapártiaknak, akiknek politikai szemfényvesztései nem akadályozhatják meg többé a tiszta célok megvalósítását. Nem tűrjük, hogy a Rákosi zsarnokság leghívebb csatlósai és egyéb nagyállású talpnyalói most egyszerre ráébredjenek egykori kisgazdapárti mivoltukra. Nem, urak, elvtársak, ebből elég volt. Aki beállt a népakarat megtiprói közé akkor, amikor a nemzet megalázva szenvedett, aki szívünktől-lelkünktől idegen ideológiai előadásokat tartott, amikor a börtönök mélyén, az internáló táborok poklában a mieink hörögtek és szenvedtek, aki habozás nélkül vállalt bármilyen megbízatást véres kezű gazdája kezéből, csak azért, hogy biztosítsa magának a koncot, a bizonyos autót, a külön közértet, az ávós őrséget villája előtt. Aki szemrebbenés nélkül árulta el minden nemzeti eszményünket, aki árulója lett pártjának, nemzetének csak azért, hogy felcsaphasson az idegen eszmék bérencévé, és aki most a szenvedés, vér és könnyek tengerén is száraz lábbal akar átgázolni, az ilyen takarodjék. Felhívjuk a párt minden szervezetét, minden becsületes tagját, söpörjön ki mindenkit, aki az elmúlt években áruló volt, átállt, megbukott a magyar becsület vizsgáján. Ugyanakkor követeljük felfelé, hogy az előbb körvonalazott karrieristák, akik azt hiszik, hogy még lehet visszaélni a türelmünkkel, ne piszkolhassák be jelenlétükkel azt a tiszta lobogót, amelynek győzelméért szabadságharcunk hősei küzdöttek és meghaltak. A Kisgazdapárt elindul útján, hogy teljesítse kötelességét, de első lépésünk megtisztítani a vezetést, minden sorunkat azoktól, akik görcsösen, az eszelős értelmetlenségig ragaszkodnak a hatalomhoz. Tiszta párt, tiszta újság, ez a Kis Újság programja, és tudjuk, szabadságharcos hőseink éppen most bizonyították be, egy tiszta gondolat erősebb minden zsarnoki elnyomó fegyvernél."

Szignál

Itt a Szabad Európa Rádiója. Kedves Hallgatóink! A szabadságharcosok kérésére időről-időre felolvassuk a magyarországi új rádiók egy-egy jelentősebb közleményét. A Pesti Rádió a Paraszt Függetlenség című lapból vett idézetét ismertetjük:

"A Paraszt Függetlenség, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány lapja pontokban ismerteti, mit követel a magyar földművelő nép. Lássuk tehát.

Először. A sztálini parasztpolitika teljes elvetését és felszámolását. Adjanak ki olyan rendeletet, amely kimondja, hogy a gyenge és erőszakosan szervezett termelőszövetkezetek feloszlanak. Továbbá az a paraszt, aki ki akar lépni bármelyik szövetkezetből, nyugodtan kiléphessen, visszakapja az oda bevitt ingó és ingatlan vagyonát, sőt, állami támogatásban is részesül, hogy szétzilált gazdaságát rendbe hozhassa. A megmaradó szövetkezetek állami támogatásának eddigi rendszere szűnjön meg. Az állami támogatást az alulról, a szövetkezeti tagság által megválasztott szövetkezeti központ ossza el az arra érdemes TSZ-ek számára.

Másodszor. A parasztság képviselőiből, az új pártok tagjaiból, mezőgazdasági szakemberekből és újságírókból hamarosan alakuljanak mezőgazdasági küldöttségek, amelyek Nyugat-Európában, Dániában, Hollandiában, Angliában és a többi, északi államokban, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Államokban is a nagyüzemi mezőgazdasági helyzetét tanulmányozzák, és tapasztalataikat itthon hasznosítsák.

Harmadszor. Szüntessék meg a gépállomások jelenlegi rendszerét, illetve igazgatását adják át a gépállomások forradalmi tanácsa kezébe. Később a gépállomások vagyonát a parasztság széleskörű támogatásával újjászervezett földműves szövetkezetek vegyék át.

Negyedszer. Biztosítsanak messzemenő anyagi támogatást az egyéni parasztgazdaságok hosszú lejáratú hitelek, műtrágya, kisgépek, és a többi. Azoknak a volt kulákoknak, akiket önkényes módon és jogtalanul megfosztottak földjüktől és házuktól, haladéktalanul adják vissza a vagyonukat.

Ötödször. Helyeseljük, hogy megszűnt a parasztságot megnyomorító és kiszipolyozó beszolgáltatási rendszer, de ez még csak az első lépés volt. Minél hamarabb csökkentsék az aránytalanul magas adóterhet, és a parasztság érdekében vizsgálják felül és változtassák meg az adózás jelenlegi rendszerét országunkban.

Hatodik. Állítsák vissza a föld régi adásvételét a feles, kis haszon és részes bérleteket, és minden paraszt annyi földön gazdálkodhasson, amennyit családjával egyetemben meg tud művelni.

Hetedik. Osszák fel azokat az állami gazdaságokat, amelyek gyengén dolgoznak, és nem termelnek rentábilisan. Földjüket osszák fel a hozzájuk legközelebb eső földéhes lakosság körében.

Nyolcadik. Szüntessék meg a Begyűjtési Minisztériumot, a Földművelésügyi és Állami Gazdaságok Minisztériumát vonják össze, és a felduzzasztott apparátust csökkentsék.

Kilencedik. Alakuljanak meg minden faluban a paraszt forradalmi bizottságok a demokratikus pártok képviselőiből, és ezek gyakorolják a hatalmat az új választásokig."

Szignál

A szabadságharcosok kérésére felolvastuk a magyarországi új rádiók jelentősebb közleményeit.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-01 19:46
Hossz0:13:53
CímMagyarországi rádióállomások közleményei
MűsorkategóriaFelhívás
SzerkesztőCsonka Emil
Műsor letöltése MP3