Katonapolitikai kommentár

Szignál

Zűrzavar, ágyúdörgés, vérontás. Északról, északkeletről és délről szovjet haderők nyomulnak hazánkba. A szovjet illetékes szervek azonban nem győzik békés szándékukat hangoztatni. Szerintük csak katonai igazgatási intézkedések végrehajtásáról van szó. Csodálatosképpen Nagy Imre kormányától sem érkezett központi parancs a fegyveres ellenállásra. A hírek szerint a szovjet páncélosok csak helyőrségek öntevékeny ellenállásába ütköznek. Ugyanekkor a budapesti kormány az ENSZ és a négy nagyhatalom segítségét kéri, sőt, a Reuter jelentése szerint Nagy Imre maga készül New Yorkba. Mi okozza ezt a zűrzavart, milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy világossá és egyértelművé váljék a helyzet? Erre keres feleletet a következőkben Bell ezredes.

A pattanásig feszült magyar légkörben, az események közvetlen közelségéből nehéz ítélni, főleg higgadtan ítélni. Innét, pár száz kilométer távolságból talán könnyebb. Mindenképpen bizonyos, hogy Moszkva sohasem fogja bevallani, miszerint nyílt szándéka az ország akaratát letenyerelni, belügyeit irányítani, a kommunizmus valamilyen formáját erőszakosan visszaállítani és erősíteni. Ettől óvakodni fog. Még az ezt bizonyító formákat is gondosan kerülni fogja. Ha nem tenné, maga ellen fordítaná az ENSZ plénuma előtt használt leghatásosabb saját fegyvereit. Ha az ország vezetése, elsősorban katonai vezetése ügyes és erős kezekben lenne, ha működnék a központi államhatalom, ez utóbbinak lenne hitele és tekintélye az ország lakossága előtt - a dolgok valószínűleg más folyást vettek volna. Nem arra gondolunk, hogy a szovjet seregtestek magyar földön történő mozgását, azok hazánkban való állomásozását az említett katonai és államvezetés máris megszüntethette volna. A feladat nem ilyen egyszerű. Annyit azonban biztosíthattak volna, hogy a politikai élet és legalább a közgazdaság leglényegesebb szektorai a közvetlen szovjet befolyás nélkül alakuljon. Mindezt nem nehéz bizonyítani.
Tegnapi műsorunkban már rámutattunk a magyar területek katonai ellenőrzését kívánó alapvető szovjet érdekekre. Nem is érdekekről van szó, hanem arról, hogy a forradalmárok bámulatos sikerei nyomán a szó szoros értelmében összeomlás fenyegeti a kelet-európai kommunista államszövetséget. Nehéz lenne eldönteni, hogy a Kreml számára a lélektani, a gazdasági, vagy a katonapolitikai visszacsapás a fájdalmasabb-e, a tekintély csorbulásáról nem is szólva. Ha nem mentik meg a veszett fejsze nyelét, a kis magyar nemzet hősiesen végrehajtotta az amerikaiak "roll back" politikáját, a szovjet hatalmi befolyás visszagöngyölítését. Azt se felejtsük, hogy éppen most, a Szuez körül keletkezett viszály háborús kockázatai közepette a szovjet vezérkarnak olyan szüksége van a magyarországi repülőterekre, radarhálózatra és a dunai térség uralására, mint egy falat kenyérre. Ha a francia királynak megért Párizs egy misét, akkor e pozíciók biztosítása is megér Moszkvának egy kis nemzetközi felháborodást, vagy százezer magyar hősi halottat. Mi az neki! Amint mondottuk, szerencséje, hogy módjában áll az agressziót leplezni. Fennálló megállapodások végrehajtására hivatkozhat. Nem lehet tagadni, sok érvét nehéz cáfolni - a múlt esztendők bűnei és a legutóbbi események ügyetlenségei miatt. A Varsói Szerződés kétségtelen jogot adott Moszkvának a magyarországi helyőrségek fenntartására. A kapcsolatos végrehajtás részleteit a varsói szövetség vezérkara - beleértve a magyar tagokat - szabta meg, az általunk nem ismert titkos záradékok alapján. Janza Károly honvédelmi miniszter első és legfontosabb feladata lett volna a magyar népet ezekről a rendelkezésekről tájékoztatni. Megértjük, hogy nem tette meg, hiszen Janza elvtársnak e tekintetben vaj van a fején, de miért nem pótolja azonnal a mulasztást újdonsült első számú helyettese, Maléter Pál ezredes? Valószínűleg az említett titkos záradékok szabályozzák a szerződés felmondásának formaságait is, így tehát nem tudjuk, hogy Mikojan mit válaszolt, mit válaszolhatott jogilag megalapozott indoklással Nagy Imrének, amikor utóbbi felmondotta a varsói szövetséget. Mindezekről hallgat a krónika. Azt viszont tudjuk, hogy két-három hadosztályt nem lehet máról-holnapra elmozgatni, különösen vasúti sztrájk idején nem. Ha tehát már egyszer létezik ez az istenverte és Rákosi-csinálta varsói paktum, akkor ésszerű, hogy felmondásának érvényesítéséhez néhány hónapos határidő kell. Ennyi ésszerűséggel élhetünk, különösen akkor, ha a másik szerződő fél a világ egyik első katonai hatalma. Ne csodálkozzunk, ha Moszkva ezen az alapon áll. Ez a realitás. Az is realitás, hogy a formai felmondástól a hatály megszűntéig terjedő türelmi idő hónapjai alatt a szovjet igényt tart csapatmozgatások, helyőrségek csereberéjének végrehajtására. Mivel nem ismerjük és az ország népe sem ismeri a szerződés titkos záradékait, ehhez sem tudunk hozzászólni, csupán természetes, hogy a Kreml él ezzel a lehetőséggel. Nem csak él vele, de ezzel álcázza sokkal messzebb terjedő terveit, e mögé búj, ha a vérontást indokolnia kell.
A kommunistabarátnak semmiképpen sem nevezhető Manchester Guardian tudósítója így vélekedett a kérdésről, a szovjet szándékairól: "Kétségtelen, hogy a szovjet vezérkar mielőbb eltávolítja Magyarország területéről a megvert, megfogyatkozott és demoralizált csapatokat. Persze az űrt nem hagyja kitöltetlenül. Igyekszik majd nagyobb számú seregtesttel felváltani a kivont erőket. Jó fellépésű, jól felszerelt, kíméletlen ezredekkel, amelyek alkalmasak a tekintélyén esett csorba kiköszörülésére. A helyőrségek fenntartásához, legalább egyelőre, a szovjet nemcsak azért fog ragaszkodni, mert a pillanatnyi katonapolitikai helyzetben nem lesz hajlandó feladni a dunai őrállás légitámaszpontjait, de számításból is. A Varsói Szerződés felmondásával kapcsolatos tárgyalások ugyanis kitűnő alkalom zsarolásra, politikai és gazdasági engedmények kicsikarására."
Említhetünk még további okokat. Moszkvában valószínűleg arra gondoltak, hogy a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását a megtépázott kommunista párt közvetve, vagy közvetlenül jól hasznosíthatja. A Nagy Imre által meghirdetett kormánykoalíció ilyen módon az 1947-48-as időkre emlékeztető helyzethez vezethetne. Mindenképpen bizonyos volt, hogy Moszkva igyekszik helyrehozni a csorbát, és valahogyan betömni a gátszakadást. Az említett helyzet mindehhez megfelelő jogcímet adott. Az alkalmat viszont a magyar katonai vezetés megbénulása, a központi államhatalom megbízhatatlansága teremtette meg. Semmit sem tudunk arról, hogy a honvédelmi minisztérium, vagy a honvéd vezérkar ama szervei, amelyek a szovjet katonai hatóságokkal elhelyezési és szállítási kérdésekben egyébként összeköttetésben állottak, e csapatmozgások tárgyában érintkezésbe léptek volna az orosz szervekkel, és tisztázták volna velük a közösen, hangsúlyozzuk, a Varsói Szerződés alapján közösen végrehajtani szükséges intézkedéseket. Ha pedig a szovjet katonai vezetés annyira sem méltatta a Magyar Köztársaság szuverenitását, hogy az ország területén tervezett mozgásairól értesítse Nagy Imre honvédelmi igazgatását, akkor miért nem tiltakozott a kormány és a konkrét adatok, a megtörtént csapatmozgások megjelölésével miért nem tájékoztatta mindezekről haladéktalanul az ország lakosságát? Miért nem történik meg ez a tiltakozás, ez a tájékoztatás most? A dolgok vastagabbik része azonban még hátra van. A különböző magyar rádióállomások és a külföldi hírügynökségek jelentései szerint az ország egyes vidékein véres harcok folynak szovjet és magyar egységek között, orosz bombák robbannak magyar városok és falvak felett. A kormány, a honvédelmi miniszter, vagy a hadsereg főparancsnokság részéről viszont egyetlen intézkedés sem hangzott el. Olyan a kép, mintha az egyes helyőrségek, még inkább az egyes nemzeti forradalmi tanácsok a saját szakállukra viselnének háborút a közelükben menetelő, vagy tartózkodó szovjet egységek ellen. A hír szinte hihetetlen. A katasztrófa szándékos előidézéséről, vagy pedig egyszerűen hozzá nem értésről és tehetetlenségről van szó? Mindkét esetben haladéktalanul megtorlásra van szükség. Senki se értsen félre! Nem a harc beszüntetését, a szovjet bevonulókkal szemben való ellenállás feladását akarjuk pártolni. Ellenkezőleg! Ha a magyar kormány és a honvédelmi miniszter nem követett el formai hibát, akár ügyetlenségből, akár szándékosságból, akkor minden joga, oka, sőt ésszerű indoka megvan ahhoz, hogy fegyverrel álljon a jogtalanul és indokolatlanul az ország területére hatoló szovjet csapatok útjába. Ez az ellenállás bizonyos körülmények és politikai feltételek mellett nem lenne értelmetlen, vagy kilátástalan - de erről ez alkalommal nem kívánunk beszélni. Sokkal lényegesebb azt hangsúlyozni, hogy elszigetelt vidéki egységek önálló, minden összhang nélküli ellenállása - ha még oly hősies is - értelmetlen. Értelmetlenebb és bűnösebb, mint az a második világháború alatti harc, amelyért Rákosi Mátyás rendszere, Farkas Mihály barátai és kegyeltjei akasztófát és börtönt osztogattak. Az ország népe jogosan elvárhatja, hogy ebben a kérdésben a kormány és az érdekelt katonai hatóságok vagy parancsnokságok azonnal intézkedjenek, intézkedéseik tartalmáról pedig haladéktalanul értesítsék az ország lakosságát. Mindenkinek tudnia kell, hogy miként viselkedjék. Az intézkedésekre és tájékoztatásokra pedig, éppen a nemzetközi fórumok előtt való fellépés érdekében, a nemzetnek égetően szüksége van. Az utolsó kérdés a legkényesebb, de hiba lenne megkerülni. Arról van szó, hogy miért béna a szovjettel szemben a legfelső katonai vezetés? Miért nem érezzük azt a lendületet, amelyet a felkelők tanúsítottak? Az egyik hír azt mondja, hogy a honvédelmi minisztérium és a vezérkar legfelső szervei, Nagy Imre törzsével együtt, az úgynevezett Sziklaközpontban gubbasztanak, közvetlen szovjet felügyelet alatt. Ha így van, miért nem ruházzák át másra a központi intézkedések jogát? Miért nem intézkedik a honvédelmi miniszter újonnan kinevezett első számú helyettese, a Kilián György laktanyát a szovjet harckocsikkal szemben annyi hősiességgel védő Maléter Pál ezredes? Vagy talán neki is gátlásai vannak? A másik hír még szomorúbb, de sajnos még valószínűbb. A bénaság okát abban látja, hogy felfogásban áthidalhatatlan a szakadék a csapat és a fiatalabb tisztikar, valamint a felső vezetés között. Utóbbiak zömét ugyanis olyan személyek alkotják, akik érvényesülésüket kizárólag Rákosi rendszerének köszönhetik, és most minden okuk megvan e rendszer megmaradását valamilyen formában kívánni. Többet erről talán nem is kell mondanunk, inkább e roppant horderejű, a nemzet szempontjából végzetessé válható probléma már többször ismertetett elvét ismételjük. Most is azt mondjuk, mint öt év óta mindig, hogy senki sem hibáztatható, amiért kommunista meggyőződésből, de nemzetéhez hűen szolgált a kommunista haderőben. Az új, szabad, nemzeti Magyarország haderejében csak az erkölcsi, szellemi és testi rátermettség lehet majd a zsinórmérték, a törhetetlen magyar érzésen kívül. A haderő vezető állásaiban viszont felmérhetetlen kockázat meghagyni azokat, akik magas rendfokozatukban örömmel hódoltak a szovjet szolgaságnak, akik karrierjüket inkább a rendszer kiszolgálásának, semmint katonai képességeiknek köszönhetik. Ezekben a válságos órákban a koalíciós kormányzat feladata az idézett szempontokat érvényesíteni. Nemzeti katasztrófa lehetséges, ha elmulasztják.

Szignál

Bell ezredes szólt a magyar fegyveres erők időszerű kérdéseiről.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!