Lássunk tisztán!

Lássunk Tisztán! Ebben a műsorszámunkban főként a kommunista párt tagjaihoz szólunk. Szólunk lelkiismeretükhöz, és figyelmeztetjük őket felelősségükre a nemzettel szemben.
Az, aki még most is beáll muszkavezetőnek, vagy bármiképpen a szovjet reakció szekerét tolja a nemzet szabadságharcának támogatása helyett, nemcsak a maga, de ivadékai jövőjét is veszélyezteti. Erre mutat most rá Gedeon Sándor munkatársunk, aki régebben maga is vezető tisztviselője volt a pártnak.

Ma már teljesen tiszta a helyzet. Csupán két tábor van. A magyar szabadságharc az igazi magyar függetlenség, az önálló magyar út tábora, és a moszkovita reakció tábora. Ugyanaz a helyzet állt elő, mint 1849 nyarán, amikor már szintén csak ez a két tábor maradt, és a kettő között kellett választani.
Azóta a történetírás kétségtelenül kiderítette, hogy I. Miklós cár korántsem a bécsi császár kedvéért zúdította csapatait Magyarországra. Az akkori európai reakció úgynevezett Szent Szövetségében vállalt kötelezettségét inkább csak ürügyül használta fel az orosz imperializmus politikai és gazdasági érdekeinek érvényesítésére. Már a fehér cár is tudta, hogy ha Magyarországon győzedelmeskedik a szabadságharc, akkor elveszti Lengyelországot, amelynek legjobb fiai Kossuth Lajos és Petőfi Sándor oldalán küzdöttek. Ezért nem volt véletlen, hogy I. Miklós éppen Paszkievicset, lengyelországi helytartóját tette meg a hazánkba benyomultatott orosz büntetőcsapatok fővezérévé.
Az 1849-beli orosz beavatkozás másik, gazdasági célja az volt, hogy a cári önkény rátegye kezét a Duna medencéjére, a magyar Alföld acélos búzájára, és egyáltalán hazánk összes kincseire. Ezt nem más, mint Pokrovszkij szovjet történész mutatta ki "Oroszország története" című művében, amelyet Lenin megbízásából írt meg, és Lenin jóváhagyásával adtak ki. Pokrovszkij terjedelmes könyvének az oroszországi ipari kapitalizmus kifejlődéséről szóló fejezetében bárki olvashatja: "A Duna-menti országok gabonakereskedelmének konkurenciája feszélyezte az odesszai és taganrogi gabonakereskedelmet. Ennek megakadályozására a Duna alsó folyását is szükséges volt orosz kézbe venni." 1849-ben I. Miklós a forradalom elnyomásának ürügyével benyomult Magyarországra. De nem maradhatott ott!
Más történeti forrásokból tudjuk, miért nem maradhatott. Nem maradhatott főleg azért, mert még a görögkeleti lakosság körében sem tudott talajra találni. A fehér cár hamarosan kénytelen volt kiengedni kezéből hazánkat, mert forróvá lett lába alatt a magyar föld. Ez ismétlődik meg most is. Egy tekintetben még nagyobb a hasonlóság az 1849-beli és a jelenlegi helyzet között. 1849 után a muszkavezetőknek még az ivadékai is homlokukon viselték a hazaárulás bélyegét. Átok, szégyen és gyalázat szállt rájuk. A mai helyzetben az értelmes, és még önérzetes párttag sem feledkezik meg az 1848-49-es szabadságharc tanulságairól. Vigyáz arra, és mindent elkövet, hogy az új muszkavezetésnek, a moszkovita reakció hitvány szolgálatának és a hazaárulásnak a bélyegét magára ne vegye. Aki nem akarja, hogy hazátlan földönfutóvá váljék, aki nem akarja megvetésnek kitenni magát és utódait, az mindent megtesz a magyar szabadság harcosainak segítésére, nem hallgat Moszkva bérenceire, a szovjet hóhérok pribékjeire.

Gedeon Sándor beszélt a muszkavezetés örök szégyenéről.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!