Széljegyzetek

1849 tragikus napjaiban a nagy magyar poéta így kiáltott a zsarnok felé:

"Küldd elénk, te koronás haramia
Légióként bérszolgáidat,
Hogy számodra innen a pokolba
Holttestükből építsünk utat!"

Ezek az 1849-es napok ma megismétlődnek. Nem koronás, hanem sarlós és kalapácsos haramiák küldik a nemzetre légiónként bérszolgáikat. De a nemzet új szabadsághősei már készítik a szovjet vezetők számára a zsoldos had holttestein át az utat a pokolba.
Nem fölkelésről van ma már szó Magyarországon. Valóságos szabadságharcról! Az egész nemzet egy testként áll föl, hogy lerázza a vörös láncokat. Nem alkudozni akar a vörös gazemberekkel, hanem szabad magyar demokratikus világrend eljöveteléért harcol. Hol van az a hatalom, amelyik ilyen nemzeti talpra állást leverhetne? Jöhetnek a szovjet tankok, a kezeit magyar vérrel beszennyező Nagy Imre hívására. Jöhetnek a vörös robotok, hogy gépeikkel s ágyúikkal ismét letörjék a szabadságot. Letörhetnek egy-egy katonai megmozdulást, elfoglalhatnak egy-egy ellenálló gócot, de nem verhetik le magát a nemzetet! Minden egyes magyar ember mögé nem állíthatnak oda egy-egy tankot. Minden magyar város és minden magyar falu minden egyes házát nem tarthatják megszállva.
A nemzet, mint egyetlen test mozdul ma meg, s ki bírhatna egy egész nemzettel? Az egyéneken átáramlik a nagy pillanatok közösségi érzése és hevülete, a magyar extázis. Küldhetik a sarlós és kalapácsos haramiát, tankjaik légióit a magyar élet extázisa ellen. Ezt a forradalmat, ezt a szabadságharcot immár semmiféle zsoldos had, a haramiáknak semmiféle állig felfegyverzett légiója sem tudja többé eltiporni.
Te pedig, Nagy Imre, állj meg, borulj térdre vezeklő bűnösként a nemzet előtt, próbáld jóvátenni rettenetes bűnödet, a szovjet légiók ránk szabadítását! Ha eltévelyedett életednek még valami értelmet akarsz adni, úgy csak egy kötelességed lehet: a szovjet zsoldos hadnak, amelyet galádul a nemzetre zúdítottál, kiálts megálljt! Utána pedig fel a kezekkel, add meg magad a nemzet elsöprő akaratának!

Szignál