00:00 | 00:00 |
A műsor leirata
Ma 1956. október 24-e, szerda van. Budapesten a nap 1 perccel 1/4 7 után kelt és 16 óra 45 perckor nyugszik. A fogyó Hold délelőtt 11 óra 10 perckor megy le és 20 óra 23 perckor jön fel újra.
A katolikus egyház Raffael arkangyal ünnepét üli, a protestáns naptárban Salamon neve áll.
Szignál
Ma 15 éve, 1941. október 24-én hunyta le szemét Kolozsvárt Reményik Sándor, a költő. A beteges, magába vonuló ember élete nem volt gazdag külső eseményekben. Annál gazdagabb volt belső életét, minden örömét és bánatát teljes őszinteséggel tükröző költészete. Ebből tudjuk, hogy ez a befelé élő ember mennyire együtt élt magyar népével. Az idegen uralom alá került, elnémított erdélyi magyarság lelke szólalt meg a versekben, amelyeket Végvári néven írt és annak idején titokban kézről kézre terjesztettek. Minden elnyomott embernek még ma is rögtön szívéhez szól Végvárinak mély értelmű, kis remeke:
Karácsony a katakombákban
A csipkebokor vérszínű bogyója:
Bús, őszi hagyaték;
Egy kis fenyőgally hozzá, a nagy tél,
Ezt is meghagyta még;
S közbül egy szalag, hófehér selyem.
Mert azzal kötjük át,
Jertek, testvérek, díszítsük fel így
A katakombák fekete falát.
Reményik Sándor megérte, hogy szülővárosa újra magyar lett. De az örömünnepek, hangzatos beszédek idején is élt benne a nagy, egyetemes emberi felelősség tudata:
Ha ajkadon majd újra zeng a Himnusz,
S a Zászlót ismét Te veszed kezedbe;
Zászlóval és Himnusszal halkan élj,
S vissza ne élj vele!
A Himnuszt mély, szemérmes áhítattal
Zsolozsmázd - szinte hangfogóval csak,
S a zászlót úgy illesd nyilvánosan,
Mintha volna árva kicsi szalag,
Színháromság, titokban bujdosó -
Fiókok rejtekén rejtőzködő
Pókhálós kincs - a győztes lobogó.
S esküdj, hogy Te nem leszel az soha,
Aki mások ősi javára tör -
Rabból és páriából lettél ember, s szabad,
Nem lehetsz börtönőr.
Polgár voltál, s mint polgár: harcos is.
Sok szürke éven át -
S minden kis lépések önvédelem -
Józanul becsüld meg a katonát, s ha igazság lesz a határokon túl;
Legyen határokon innen is az.
Különben egyet fordul a kerék -
S egy új tél mindent újra behavaz.
Reményik Sándor, akiben ennyire élt a legigazibb emberi lelkiismeret, az akkor világvihar közepette is békésen és csendben halt meg. A békét megtalálta önmagában. Egyik legutolsó versének is az a címe:
Béke
Valami furcsa összehangolódás, valami ritka rend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott!
Szignál
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!
A katolikus egyház Raffael arkangyal ünnepét üli, a protestáns naptárban Salamon neve áll.
Szignál
Ma 15 éve, 1941. október 24-én hunyta le szemét Kolozsvárt Reményik Sándor, a költő. A beteges, magába vonuló ember élete nem volt gazdag külső eseményekben. Annál gazdagabb volt belső életét, minden örömét és bánatát teljes őszinteséggel tükröző költészete. Ebből tudjuk, hogy ez a befelé élő ember mennyire együtt élt magyar népével. Az idegen uralom alá került, elnémított erdélyi magyarság lelke szólalt meg a versekben, amelyeket Végvári néven írt és annak idején titokban kézről kézre terjesztettek. Minden elnyomott embernek még ma is rögtön szívéhez szól Végvárinak mély értelmű, kis remeke:
Karácsony a katakombákban
A csipkebokor vérszínű bogyója:
Bús, őszi hagyaték;
Egy kis fenyőgally hozzá, a nagy tél,
Ezt is meghagyta még;
S közbül egy szalag, hófehér selyem.
Mert azzal kötjük át,
Jertek, testvérek, díszítsük fel így
A katakombák fekete falát.
Reményik Sándor megérte, hogy szülővárosa újra magyar lett. De az örömünnepek, hangzatos beszédek idején is élt benne a nagy, egyetemes emberi felelősség tudata:
Ha ajkadon majd újra zeng a Himnusz,
S a Zászlót ismét Te veszed kezedbe;
Zászlóval és Himnusszal halkan élj,
S vissza ne élj vele!
A Himnuszt mély, szemérmes áhítattal
Zsolozsmázd - szinte hangfogóval csak,
S a zászlót úgy illesd nyilvánosan,
Mintha volna árva kicsi szalag,
Színháromság, titokban bujdosó -
Fiókok rejtekén rejtőzködő
Pókhálós kincs - a győztes lobogó.
S esküdj, hogy Te nem leszel az soha,
Aki mások ősi javára tör -
Rabból és páriából lettél ember, s szabad,
Nem lehetsz börtönőr.
Polgár voltál, s mint polgár: harcos is.
Sok szürke éven át -
S minden kis lépések önvédelem -
Józanul becsüld meg a katonát, s ha igazság lesz a határokon túl;
Legyen határokon innen is az.
Különben egyet fordul a kerék -
S egy új tél mindent újra behavaz.
Reményik Sándor, akiben ennyire élt a legigazibb emberi lelkiismeret, az akkor világvihar közepette is békésen és csendben halt meg. A békét megtalálta önmagában. Egyik legutolsó versének is az a címe:
Béke
Valami furcsa összehangolódás, valami ritka rend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott!
Szignál
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!
Információk
Adásba került | 1956-10-24 6:35 |
Hossz | 0:05:00 |
Cím | Kalendárium |
Műsorkategória | Ismeretterjesztő |
Szerkesztő | Bogyay Tamás |