Rendkívüli kommentár

1956. november 04. 13:45 ● 03:46

Körösi-Krizsán Sándor
00:00 00:00

A műsor leirata

Amit ma hazánkban a szovjet csapatok és moszkovita pribékjeik művelnek, kimeríti a nemzetgyilkolás minden ismérvét. Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya és az emberi jogok kartája nemzetközileg büntetendő cselekménynek minősíti a nemzetirtás mindenféle válfaját. Előbb-utóbb eljön az idő, amikor a muszka vezetők mostani újabb kollektív büntette felett is törvényt ülnek ugyanúgy, ahogy 1945-ben és 1946-ban a barna önkény letéteményesei és végrehajtói fölött ítélkeztek.
A nürnbergi nemzetközi törvényszék 1946. február elején tárgyalt a Seyss-Inquartnak, ama ideiglenes osztrák kormánynak fejének az ügyét, amely 1938. március 11-én az osztrák nép nyakára zúdította Hitler hadait. Seyss-Inquartot a nürnbergi nemzetközi bíróság bűnösnek találta azzal az indokolással, hogy népellenes összeesküvésben vett részt. Az ítélethozatal előtt felszólalt Rugyenko szovjet tábornok is, aki a moszkvai kormány nevében képviselte a vádat. Az 1946. február 8-án tartott tárgyaláson Rugyenko, aki ma is főállamügyésze a Szovjetuniónak, a többi között a következő kijelentéseket tette:
„Első ízben állnak bíró előtt olyan gonosztevők, akik egy egész államot hatalmukba kerítettek, és azt szörnyű gaztettük eszközévé tették. Első ízben ítélkezünk nem csupán a vádlottak fölött, hanem az általuk alkotott intézmények és szervezetek, úgyszintén az embertelen elméletek és eszmék fölött is, amelyeket a világ, és az emberiesség ellen régóta tervezett bűncselekményeik végrehajtására létrehoztak.”
Ezután a szovjet fővádló így folytatta:
„Amikor több gonosztevő gyilkosság elkövetésére szövetkezik, akkor mindegyik egy bizonyos szerepet játszik. Az egyik kidolgozza a gyilkosság tervét, a másik az autóban vár, és a harmadik közvetlenül az áldozatra lő. De bármilyen is bűnrészességi szerepük, mindnyájan egyaránt gyilkosok, és minden bíróság, minden országban elveti azt az érvelést, hogy az első kettő nem gyilkos, mert ők nem lőttek az áldozatra.”
Ugyanilyen szereposztással indult meg vasárnap hajnalban Magyarországon a nemzetgyilkolás. Jól tudja az egész világ, kik eszelték ki a nemzetirtó gyilkosság ördögi tervét. Mindenki jól tudja, kik ülnek az autóban és kik lőnek közvetlenül a közösen kiszemelt áldozatra. És máris valamennyiüket egyformán gyilkosoknak bélyegezte meg a világ egész közvéleménye, az egész világ lelkiismerete. Ismeretesek az összes vádlottak, és ahogy sor került annak idején Nürnbergre, minden bizonnyal sor fog kerülni arra a nemzetközi bíráskodásra is, amelyen az igazságszolgáltatás ítélete könyörtelenül lesújt a vörös hitszegőkre és árulókra, a vörös tömeggyilkosság összes bűnrészeseire.

Szignál

Információk

Adásba került1956-11-04 13:45
Hossz0:03:46
CímRendkívüli kommentár
MűsorkategóriaKommentár
SzerkesztőKörösi-Krizsán Sándor
Műsor letöltése MP3