Katonapolitikai kommentár

Bell ezredes elmondja a magyar katonáknak, hogy a leleményesség és a talpraesett vezetés miként tudja kiegyenlíteni a számbeli és fegyverzeti túlerőt.

A világ közvéleménye egyik bámulatból a másikba esik. Az angol nyelvű sajtó, amelynek pedig kenyere és stílusa az úgynevezett "understatement" a kevesebbet mondás, a tények higgadt és egyszerű szavakkal való jellemzése, nem győzi halmozni az elragadtatás kifejezéseit. A magyar szabadságharcos ifjak helytállása a kommunista ideológiai nevelés ellenére nemzeti eszméjéhez hű maradt katonáinak bátor, hazafias magatartása váltotta ki ezt az óceánokon átnyúló lelkesedést. 3 nappal ezelőtt azt mondottuk, hogy az ellenállás révén nyert minden nap, minden további óra megéri az áldozatot, csökkenti a kockázatot. Ezt az állításunkat aláhúzza az Egyesült Nemzetek Szövetsége Biztonsági Tanácsának ma estére összehívott ülése. Alig felmérhető fontosságú, hogy ezekben és a következő órákban, talán egy-két nap folyamán, a nemzet igazi hangulatát és akaratát kézzelfogható tények bizonyítsák. Mi sem lehetne ennek érdekében meggyőzőbb tény, mint a szabadság eszméjéért küzdők töretlen magatartása, a velük való általános rokonszenv kinyilvánítása, legfőképpen pedig a fegyveres erők helytállása a szabadságharcosok oldalán. Ez az utóbbi helytállás már eddig is óriási eredményeket gyümölcsözött. A Biztonsági Tanács összehívása csupán formai demonstrációvá zsugorodott volna össze, ha a forradalmi megmozdulást Nagy Imre és társai az első két nap leforgása alatt felszámolják. Sokan persze attól tartanak, hogy ami eddig nem történt meg, megtörténhet a következő napok, esetleg már órák folyamán. Olyan hírek keringenek, hogy Moszkva Romániából és Kárpátaljáról további három, esetleg négy hadosztályt rendelt Magyarországra. Ezek az erők tízóraira megeszik a szabadságharcosokat, vélik a kishitűek. Mi viszont azt mondjuk, hogy ne ijedjünk meg túlságosan ezektől a nyomasztó túlerőnek feltüntetett számoktól. Hazánkban két szovjet hadosztály és egy harmadiknak a részei állomásoztak. Nagyjában huszonötezer főnyi létszámmal. Igaz, hogy zömük páncélos volt, de túlerőről mégsem beszélhetünk. A néphadsereg helyőrségeinek laktanyáiban két hét előtt hozzávetőleg százezer honvéd teljesített szolgálatot. Ha ezeknek csupán harmada cselekvően vesz részt a harcokban, máris helyreállt a számbeli egyensúly. Sok múlik azon, hogy a páncélos hadtest ezredei az esztergomi és gyöngyösi alakulatok kinek az oldalán állanak. Nagyrészt tőlük függ, hogy fenyegetően bejelentett további szovjet csapatmegerősítések felszámolhatják-e két-három hét alatt a szabadságharcosok ellenállását. További kitartásra ugyanis már politikai okokból sem lehet szükség. Persze újabb négy szovjet seregtest komoly erő, de még komolyabbak a reájuk váró feladatok. Igen nagy területet kell megszállniok, pacifikálniok és biztosítaniok. Ha a magyar nemzeti erők ügyesek és vezetésük talpraesett, a keletről és észak-keltről esetleg közeledő szovjet erősítések két-három hét alatt még a Duna vonalát sem érik el. Aki ennek hallatára hitetlenkedve csóválja fejét, az hallgassa meg a következő történetet.
'43 novemberében a náci erők délkelet-európai hadsereg parancsnoksága erőteljes csapást kívánt mérni azokra a szerb partizán erőkre, amelyek Podujevo-Pristina térségéből előretörve minduntalan megszakították a Belgrád-Szófiai vasútvonalat. Nehéz harcok után sikerült a partizánok főerejét Pristinától délre és délnyugatra összeszorítani, csupán a zsák északkeleti és keleti oldala volt még nyitott. Ezt a rést kellett volna még lezárni, majd utána a megsemmisítést végrehajtani a 137. német hadosztálynak, amelyet erre a feladatra még megerősítettek egy páncélos ezreddel. Tizenötezer német katona és száznál több harckocsi rakodott ki Nisben, és elindult Prokupeljétől, hogy három nap alatt élével elérje az alig 80 kilométer távolságban levő Pristinát. Sohasem érte el. Helyesebben, amikor tíz nap múltán mégis elérte, a partizán főerőknek már hírük-hamvuk sem volt. Közben a német hadosztály több mint 2 ezer katonája, és 30 harckocsija veszett el. A partizánok, akiknek a hadosztály feltartására mindössze 500 ember állott rendelkezésükre, ezt a bravúros cselekedetet így hajtották végre. Az 500 emberből tizenkét harccsoportot alakítottak, e harccsoportok ereje tíz és száz fő között váltakozott, felerészben kipróbált harcosokból, felerészben olyan ifjakból állott, akiket akkor hevenyészve képeztek ki. Felszerelésüket angol-amerikai repülőgépekről ledobott automata fegyverek, aknavetők, néhány 75 milliméteres löveg, bazookáknak nevezett páncélöklök, és különböző robbanó anyagok alkották. Ezek a harccsoportok szorosan a menetelő német hadosztályhoz tapadva annak két oldalában előtte és mögötte feltűnve, egymás között feszes összeköttetést tartva léptek működésbe. Nem nyugodtak se éjjel, se nappal. Különösen éjjel nem. A 80 kilométeres menet alatt egyetlen német katona egy percre se hunyhatta le a szemét. A kis létszámú harccsoportok mindig nagy zenebonával, erős tűztámogatással törtek elő, így nagy erők jelenlétét hitették el, és nagy német erőket kényszerítettek ellenvállalkozásokra. A megtévesztést még növelték a lakosság bevonásával megszervezett ál-kémjelentések révén. A nagy létszámú csoportok rendszerint egyszerre, de két különböző irányból meglepetésszerűen támadtak. Észrevétlenül közelítették meg a menetoszlopokat, rendszerint azok éjszakai pihenése idején, és minél nagyobb veszteség elérésére törekedtek. Amint a német ellentámadás megindult, egyszerűen felszívódtak a legközelebbi falvak és települések lakossága között. A németek így a semmibe markoltak. Amint a német biztosító csapatok visszahúzódtak a menetvonalra, a partizán harccsoportok percek alatt ismét együtt állottak és máris megindult a következő támadás. Két kisebb partizán köteléknek nem volt egyéb feladata, mint síppal, dobbal, tüzekkel és tüzeléssel, de egyébként valóságos támadások végrehajtása nélkül, a németekkel a bolondját járatni. Ahogyan később a 137. hadosztály vezérkari főnöke leszögezte, elhitették, hogy ott vannak, ahol nincsenek, hogy nincsenek ott, ahol valóban voltak, hogy ott erősek, ahol semmi erejük sem volt, és semmiféle erőt sem sejtettek ott, és akkor, ahol nagy lendülettel támadtak. Ez volt sikerük titka. Ezen a réven, és nem fegyverzeti, vagy számbeli túlerejükkel sikerült megakadályozni a döntő helyen, döntő feladatra szánt ellenséges seregtest felvonulását, és komoly veszteséget okoztak annak anélkül, hogy maguk lényegesebb veszteséget szenvedtek volna.
Hangsúlyoznunk kell még, hogy a terep és az útviszonyok Nis és Pristina között nem sokkal különböznek a dunántúliaktól, a települési adottságok is hasonlóak. Akkor is november hónapot írtak, mint most, pár nap múltán. A szerb partizánok példáját persze csak akkor lehet hazánkban eredményesen követni, ha megvalósítják a következő feltételeket. Megteremtik az egységes vezetést, valamint a kifogástalan összeköttetést. Lényeges követelmény a lakossággal való maradéktalan együttműködés, támogatása nélkül nem lehet eredményről szó. A lakossággal való együttműködésnek van azonban egy további alapvető feltétele, és ez az úgynevezett belső karhatalom, az ÁVO helyi szerveinek teljes, maradéktalan felszámolása. Jelenlétük nemcsak megakadályozhatja a partizáncsoportok észrevétlen felszívódását a falvak és tanyák világában, de veszedelmet zúdíthat a szabadságharcosokkal vállvetve tevékenykedő vidékek lakosságára is.

Bell ezredes elmondotta a magyar katonáknak, hogy kis erőkkel és egyszerű fegyverzettel miként lehet nagy erőket eredményesen feltartani.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!