A munkás, paraszt és értelmiségi fiatalokhoz!

Rendkívüli műsorunkban Molnár József szól a felkelt munkás és értelmiségi fiatalokhoz.

Magyar ifjúság! Munkás és értelmiségi fiatalok! Ma nincs nagyobb hős nálatok az egész világon. Ti indítottátok el ezt a nagyszerű, csodálatos forradalmat, amely bármi is legyen megmozdulástok vége, csakis a nagyobb szabadságot, az emberibb életet, a nemzeti függetlenséget hozhatja nemzetünknek. Az októberi tavaszban ti gyújtottátok meg megint a szabadság szent fáklyáját, amikor a világ azt hitte, hogy a zsarnokság kézre keríthette lelketeket, kiölhette belőletek Petőfi lángoló hazaszeretetét, Kossuth forradalmi szellemét. Új márciust hoztatok az októberi tavaszban. 1848 legdicsőbb napjai elevenedtek meg, és elhalványult a gyáva a szavatokra. 1848-ban csak az értelmiségi fiatalság, a szabadságáért lelkesedő nemesi ifjak mozdultak meg. De ebben az új márciusban már résztvettek a szén és vas fiai. A legfiatalabb magyar társadalmi osztály, a munkásság fiai. Most született meg igazán az Új Márciusi Front, amely a második világháború előestéjén először bontotta ki zászlaját a zsarnokság ellen. Akkor még csak kevés munkásifjú ismerte fel árva nemzetünkre törő veszedelmet, a barna zsarnokság sötét szándékait. De már akkor is ott voltatok, ott voltatok a lengyel-náci háború kitörésekor Bem apó szobránál, ott voltatok azon az emlékezetes március 15-én, Petőfi szobránál. Én is veletek meneteltem, én is hittem, hogy a zsarnokság felett győzedelmeskedni fog egyszer az igazság, a sötétség felett a felkelő nap. Aztán nehéz évek következtek. Akaratunk ellenére háborúba kényszerítettek bennünket. Bujdosni kényszerültünk édes nevelő hazánkban, ahol minden lomb ismerősként tekintett ránk. Évekig nem leltük honunkat a hazában. A háború végén azt hittük, hogy felragyog a szabadság csillaga, amelyről oly sokat álmodoztunk Gödön, Balatonszárszón, ifjúsági összejöveteleinken. El akartuk felejteni a háború, és a háború utáni idők borzalmait. Új életet akartunk építeni a romokon. És mi lett belőle! A magyar történelem leggonoszabb zsarnoksága kerítette kézre az országot. Kiszolgáltatta hazánkat az idegen imperializmus önkényének. Megtiltotta a gondolkodást, a véleménynyilvánítást, és csak egy akaratot ismert, a hájas zsarnokét. Anyáink sírtak, amikor apáink hazahozták a szomorúságos bért, kicsi testvéreink, gyermekeink éheztek, rongyoskodtak, nekünk pedig azt tanították, hogy ez a szocializmus, ez a jólét, ez a szabadság. Azt hitték, hogy a magyar fiatalság egy tál lencséért eladja örökségét. De tévedtek, október 23-a a magyar ifjúság új március 15-éjévé lett. Tegnap még azt követeltétek, hogy március 15-ét és október 6-át, nemzeti gyászunk napját nyilvánítsák hivatalos nemzeti ünneppé. Ma már tudjuk, hogy e két nap, e dicsőséges és gyászos nap mellé egy új nap kerül be a történelembe, október 23.
A hivatalos jelentések ellenforradalmi provokációról beszélnek. Magyar fiatalok, munkás fiatalok! Ti tudjátok, hogy nem ellenforradalom kezdődött ezen a napon, hanem az igazi forradalom, a bürokraták, a kucserák forradalma helyett. Azok az ifjúmunkások, akik fegyverrel a kézben harcoltak ezekben a napokban, nem provokátorok, nem a kapitalizmust akarták visszaállítani, nem a földesurak hatalmát akarták megvalósítani, hanem azt akarták, hogy Magyarország annyi elbukott forradalom és szabadságharc után végre valóban a magyar nép országa legyen, a magyar nép rendelkezzék javaival, munkánk gyümölcsét, országunk természeti kincseit ne rabolhassa el senki. A magyar fiatalság a Kossuth-címert akarta visszahozni, ezeréves múltunk csodálatos és szent szimbólumát, a sztálini korszakban ránk kényszerített szörnyűséges szovjet csillag helyett. A magyar fiatalság demokráciát akar, minden jelző nélküli demokráciát. Ahol a magyar nép szabadon kifejtheti véleményét. Egy ember uralma helyett nem egy párt uralmát, hanem a dolgozó magyar nép uralmát akarta biztosítani. A magyar munkásifjúság azt akarta, hogy a munkásság pártjai mellett a parasztság, a dolgozó polgárság is pártokba tömörülhessen, szabadon és félelem nélkül megmondhassa véleményét, és érvényesíthesse akaratát. A magyar ifjúság azt vallotta ezen az októberi tavaszon, azt kiáltotta az éjbe Berzsenyinkkel, hogy "lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." A közel tíz esztendős zsarnokság láncát akarta lerázni, tudta, hogy nem veszthet egyebet láncainál, de cserébe nyerhet egy egész világot.
A hivatalos kommünikék megtévedt munkásfiatalokról beszélnek, akik az ellenforradalom uszályába kerültek. Lehet-e egy tévedésért tíz körömmel szembeszállni a tankokkal. Lehet-e egy tévedésért halált megvető bátorsággal harcolni? Vajon a magyar munkásfiatalok, akik fegyverrel a kezükben résztvettek ebben a fölkelésben, kockáztatták-e volna életüket, odadobták volna-e fiatal életüket a szovjet páncélosok elé egy tévedésért. Megdöbbenéssel értesült az egész világ arról, hogy azok, akiknek aljas provokációja ezt a hatalmas megmozdulást kiváltotta, most ellenforradalomnak bélyegzik a magyar munkás, paraszt és értelmiségi ifjúság hatalmas fölkelését.
Ha Gerő Ernő tegnap este nem mondotta volna el ellenforradalmi, sztálinista beszédét, amelyben valósággal kivívta maga ellen az egész nemzetet, a munkásságot, a parasztságot, és az értelmiséget, akkor nem került volna sor e véres felkelésre. Azok a munkásfiatalok, akik az elmúlt éjszakán fegyverrel a kezükben állták a harcot, azok a sztálinista ellenforradalom igéi ellen keltek fel, a magyar nép szabadságát akarták megmenteni a hetyke és szemtelen új zsarnokjelölttől. Nem! Ezek a munkásifjak nem tévedtek. Ezek a munkásifjak Gerő Ernő kihívó beszédéből megértették, ha most nem mozdulnak meg, akkor oda nemzetünk függetlensége, oda a szabadság, a demokrácia, amelynek megvalósítását hirdették azok, akik szembefordultak Rákosival, akik megjárták a börtönök poklait, amiért meghaltak nemzetünk legjobbjai Rákosi bitófáin.
Ha az új kormány kezet mer emelni rájuk, ha nem vonja vissza azonnal a statáriális rendeletet, és nem követeli a szovjet vezetőktől a szovjet csapatoknak Budapest utcáiról való visszavonását, és az országból való elszállítását, akkor nem lesz többé nyugalom az országban. Bármi legyen a magyar munkás és értelmiségi fiatalok hősi küzdelmének vége, a zsarnokság nem győzedelmeskedhet nemzetünk felett. Azok a vezetők, akiket ez az új szabadságharc közvetve, vagy közvetlenül az ország élére állított, nem feledhetik el, hogy enélkül a szabadságharc nélkül újabb sötét zsarnokság nehezedne szegény, kifosztott hazánkra. A magyar fiatalok vére éppúgy nem hullhatott hiába, mint száz esztendővel ezelőtt dicső 48-as honvédeinké, mint a poznani munkásoké. Bem apó és Kossuth népének munkásfiai nem megtévesztettek, nem ellenforradalmárok, hanem szabadsághősök. Méltók a száz év előtti nagy március fiatalságához, Petőfihez, Kossuthhoz, Vasvárihoz, Irinyihez, Jókaihoz és a 48-as honvédekhez. Az egész szabad világ csodálattal adózik a tízmilliós kis magyar nép hősi ifjúságának. Azok, akik most az ország sorsát kezükbe veszik, nem feledkezhetnek meg erről, ha nem akarnak a történelem szemétdombjára kerülni.

Molnár József beszélt, a munkás, paraszt, és értelmiségi fiatalokhoz.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!