Lássunk tisztán!

Lássunk tisztán! Ebben a műsorszámunkban főként a kommunista párttagokat tájékoztatjuk mindarról, amit a moszkovita vezetők titkolnak előlük. Rámutatunk a kommunista pártélet és politika eseményeinek összefüggéseire, megvilágítjuk hátterüket és jelentőségüket.
Meggyőző történelmi példa bizonyítja, hogy a szabadságharcosok áldozata nem hiábavaló. Budapesten lényegileg az 1921. márciusi kronstadti felkelés ismétlődött meg, amelyben a kommunista vezetők diktatúrája ellen fordultak azok a hadi-tengerészek is, akik a bolsevik forradalmat hatalomra segítették. Erre a hasonlatosságra emlékeztet most következő magyarázatában Gedeon Sándor munkatársunk.

A moszkovita vezetők kutya módra, szűkölve, nemcsak rimánkodtak és fenyegetőztek, de a leghitványabb rágalmakat is szórják a hősök felé, akik a magyar nemzet szabadságának nagy ügyéért kétségbeesésükben fegyverhez folyamodtak. A sarokba szorított moszkovita vezetők nem átallották és nem átallják fasiszta banditáknak, ellenforradalmároknak szidalmazni a felkelőket, akiket az ő gyalázatos politikájuk kényszerített az elszánt fellépésre. Az aljas rágalmazás közben pedig a rendszer szócsövei maguk is beismerték riadt zavarukban, hogy a felkelők csapatai a főiskolai hallgatók, a munkások és a katonák, sőt, katonatisztek soraiból, a magyar ifjúság színe-javából verődtek össze. A polgári és egyenruhás szabadsághősök táborában így minden valószínűség szerint számtalan párttag is volt, persze nagyrészt kényszeredett, tessék-lássék párttag. De bizonyára éppúgy akadt közöttük nem egy olyan párttag, aki régebben fiatalos idealizmusból, tapasztalatlan hiszékenységből önként iratkozott be a pártba, illetőleg a párt ifjúsági szervezetébe, mert úgy vélte, hogy a kommunizmus csalfa eszményeiből valamit talán meg lehet valósítani. Több adat szól amellett, hogy a felkelők osztagaiban számos kiábrándult, a párttal és önmagával mélységesen meghasonlott kommunista is küzdött, mégpedig nem a leghátulsó sorokban. A moszkovita vezetők szóhasználatában ezek is most egyszerre fasiszta banditákká, sötét ellenforradalmárokká változtak, mert ráeszméltek a nagy hazugságra, a nagy csalásra. Elvetemült ellenforradalmárok! Ugyan ki ne ismerné ezeket a szidalmakat a kommunista, és különösen a szovjet bolsevik önkényuralom sokszorosan meghamisított sztálini történetéből. Ugyanezekkel a rágalmakkal illették 1921 tavaszán mindazokat a kronstadti hadi-tengerészeket is, akiknek jóhiszemű segítsége nélkül Lenin és társai nem ragadhatták volna magukhoz a hatalmat Petrogradban, az 1917. esztendő ama átkozott hetedik napján.
Kronstadt, az orosz cári haditengerészet legfőbb támaszpontja, egyik erőssége volt a bolsevik pártnak, ahol a Kerenszkij-kormány hatalmát már régen nem ismerték el. Olvashatja mindenki a Szovjetunió kommunista pártjának még sztálini történetében is. Az Aurora nevű cirkálóhajóval a kronstadti matrózok 1917. november 7-én este benyomultak a Néva torkolatába, és ágyúikból megindították a tüzet a cár egykori téli palotájára, amelyben a demokratikus ideiglenes kormány székelt. Ez döntötte el a bolsevik államcsíny kimenetelét, szóval a kronstadti hadi-tengerészek emelték a hatalom pajzsára Leninnek és társainak diktatúráját. Mindössze 3 és fél esztendővel később azonban, éppen, amikor az orosz bolsevik kommunista párt jubiláris 10. kongresszusára ült össze a moszkvai Kremlben, ugyanazok a kronstadti hadi-tengerészek újból fellázadtak. Csakhogy ezúttal az ellen a kormányzat ellen, amely elsősorban nekik köszönhette létrejöttét. Keservesen rájöttek, hogy csalás áldozatai lettek, népellenes, elnyomó és kizsákmányoló uralom kialakulásához nyújtottak segédkezet 1917 novemberében. És a munkássággal, meg a valóban demokratikus érzelmű értelmiséggel összefogva a kronstadti hadi-tengerészek azért szálltak ismét harcba 1921 márciusának elején, hogy megpróbálják jóvátenni végzetes tévedésüket. Programba foglalt követeléseikkel bizonyították, hogy korántsem ellenforradalmi célkitűzések vezetik őket. Meg akarták tartani a tanácsrendszert. De a kommunisták egyeduralma nélkül! És érvényesíteni akarták az 1917. februári forradalom valamennyi igazán demokratikus vívmányát, a szólás- és sajtószabadságot, a nyugati értelemben vett szociális demokrácia biztosította összes szabadságjogokat. A kronstadti matrózoknak ezt a második felkelését kegyetlenül vérbe fojtották éppen azok, akik az első felkelésüknek haszonélvezői lettek. Leverték az elkeseredett szabadságharcot, de csak pirruszi győzelmet arattak, amelytől megindult az orruk vére.
A moszkvai vezetők megérezték, lehetetlen volt meg nem érezni, hogy a kronstadti hadi-tengerészek az egész nép szembefordulását fejezték ki felkelésükkel a rendszer ellen, és ezzel egyben leleplezték a kommunista vezetők önkényuralmának egész reakciós voltát. Ezért történt, hogy a bolsevik pártnak ugyanazon a 10. kongresszusán, amelynek későbbi folyamán bejelentették a kronstadti felkelés véres letaglózását, Lenin sietve előállt az addigi politika lényeges megváltoztatásával, a NEP-nek nevezett új gazdasági rendszerrel. Ennek az engedményes politikának a jegyében egy csapásra megszüntették a hadikommunizmust. Megszüntették a háborús jellegű gabonarekvirálást. A kényszer-beszolgáltatást. A mezőgazdaság már megindított erőszakos kollektivitását, és felszabadították a paraszti termelést. Egyidejűleg szabaddá tették a kereskedelmet. Mindazokat az ipari üzemeket pedig, amelyek nem foglalkoztattak többet 25 munkásnál, visszaadták tulajdonosaiknak. Tehát maguk a bolsevik vezetők állították vissza részben a kapitalizmust, aminek követelésével a kronstadti igazi forradalmárokat rágalmazták és vádolták.
Majdnem egy teljes évtizeden keresztül élvezték Oroszország népei a kronstadti hadi-tengerészek, munkások és szabadelvű értelmiségiek vérbe fojtott felkelésének gyümölcseit, a viszonylagosan nagyobb szabadságot minden téren. A kommunista vezetők önkényuralma meghátrálásra kényszerült. A második kronstadti felkelés tehát, veresége ellenére sem volt hiábavaló. De még nagyobb, sokkalta nagyobb volt az erkölcsi hatása! Az 1921. márciusi kronstadti felkelésből tudta meg véglegesen a világ, hogy a szovjet diktatúra nem egyéb államkapitalista reakciónál, semmi köze a szocializmus és a demokrácia eszményeihez, amelyekkel szélhámoskodik.
Napjaink magyarországi eseményeinek lényege megegyezik a nevezetes kronstadti felkelés eszmei tartalmával. A magyar diákok, munkások és nem utolsósorban a katonák hősies síkra szállása és véráldozata minden bizonnyal ugyancsak meghozza gyümölcseit a nemzet igazi akaratának érvényesítése szempontjából. Kifejezte ugyanis nemcsak a nemzet, hanem még az önérzetes és becsületes párttagok nagy többségének követelését is a gyökeres változás, a tényleges demokrácia, az emberi és társadalmi szabadságjogok megvalósítása érdekében. Az értelmes párttagok sem azonosíthatják többé magukat a vezetők reakciós, hazaáruló politikájával, ha nem akarják, hogy a nemzet kivesse őket magából.

Főként a kommunista párt tagjaihoz szóló, Lássunk tisztán! című műsorszámunkban Gedeon Sándor beszélt.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!