Katonapolitikai kommentár

Kedves Hallgatóink, most Bell ezredes szól a nyugati határon szolgálatot teljesítő alakulatok katonáihoz.

Amíg Kádár János a Rákosi korszakot a legsúlyosabb szavakkal illeti, és a visszaélések, a kegyetlenkedések megszüntetését esküdözésekkel fogadja, addig a nyugati határszélen a magyar határőrség olyan cselekedetekre ragadtatja magát, amelyek a legsötétebb sztálinizmus idejébe illenek. Az esetet, amelynek kapcsán most szólani kívánunk, szemtanúk figyelték vasárnap reggel negyed tíz órakor a szentgotthárdi övezetben. Lefolyását osztrák vámközegek jegyzőkönyvben rögzítették, hitelességéhez nem férhet kétség. Pár nap előtt hét magyar fiú indult el Budapestről nyugatra. Egyik Szombathelyről, a többiek pesti illetőségűek. Valamennyien ipari dolgozók. A második napon egyikük egy úgynevezett R-csoport kezei közé került. Ez a Münnich Ferenc által szervezett, és szovjet tiszt által vezetett terrorkülönítmény nem sokat teketóriázott az elfogottal. Bár sem fegyvert nem talált nála, sem konkrétan vádat emelni nem tudott, öt perces kihallgatás után a szerencsétlen fiatalembert agyonlőtték. Majd holttestét a Dunába dobták. A másik hat, kockázatos kalandok után érte el a határsávot. Már-már biztonságban érezték magukat, amikor kísérletüket a magyar határőrség egy megerősített járőre észrevette. Azonnal megnyitották a tüzet, és a fiúk üldözésére, bekerítésükre indultak. A tűzharc olyan közel játszódott le a határhoz, hogy a lövések zöme osztrák területre csapódott, a határ menti házakat érte. Három fiúnak mégis sikerült átmenekülnie. A másik három sebesülten a határőrök kezeibe került. Az osztrák oldalon állók jól láthatták, amint az egyiküket - aki még állva maradt - puskatussal, géppisztoly-aggyal addig verték agyba-főbe, amíg végül eszméletlenül összeesett. A mozdulatlan testet még sokáig rugdalták a megdühödt határőrök. Amint mondottuk, a történteket nemcsak jól láthatták a szemtanúk tucatjai az osztrák oldalról, de az esetről már a nyugati hírügynökségek táviratai is beszámoltak. A szentgotthárdi határőrparancsnoknak mindenképpen módjában áll az esetet megvizsgáltatni és a kegyetlenkedőket a legszigorúbban megbüntetni.
Két héttel ezelőtt, amikor még úgy festett, hogy Nagy Imre kormányának sikerül a szovjet csapatokat távozásra bírni, amikor az ország komolyan remélhette, hogy a sztálinizmus minden fajtájú csökevényét kiirtják, Piros László határőrsége rádiónyilatkozatban sietett kijelenteni, hogy a határőrség mindenkor a népet, s nem a rendszert szolgálja. Nyomatékosan kijelentették, hogy ilyen lesz a magatartásuk a jövőben is. Mi akkor azonnal válaszoltunk, és kétségünket fejeztük ki a rádiónyilatkozat őszintesége felől. Kimutattuk, hogy az ÁVH mellett a határőrség, elsősorban a nyugati határterületek alakulatai voltak a magyar nép legnagyobb és legkegyetlenebb ellenségei, a Rákosi-rendszer igazi tükörképei. Azt mondtuk, hogy a jövő mutatja meg majd a határőrség igazi természetét, a szükséges tisztogatás és felelősségre vonás mértékét. Az események nekünk adtak igazat. Amióta Piros László egykori emberei ismét érzik a szovjet szuronyok, a szovjet harckocsik védelmét, nem rejtik el igazi énjüket sem. A vasárnapi szentgotthárdi eset ezt bizonyítja.
A két ÁVH-val ellentétben a határőrség, az egykori zöld ÁVH zömben sorozott katonákból áll. Olyanokból tehát, akikről feltételezhető, hogy a pribékséget nem élethivatásnak választották, akik közel érzik magukat a szenvedő néphez. Éppen ezért felhívjuk a nyugati határőrsök katonáit, hogy ezekben a tragikus napokban az emberiesség, a magyar nemzeti érzés legyen első és legfontosabb szempontjuk. A menekülőkkel szemben elkövetett minden kegyetlenkedés, indokolatlan fegyverhasználat még a nürnbergi perek jogszokásai alapján is az emberiesség ellen elkövetett bűntett, amelyért felelősségre vonás jár. Erre gondoljanak a szolgálatban álló határőrök!

Bell ezredes szólt a nyugati határon szolgálatot teljesítő katonákhoz.