Árulóknak nincs kegyelem!

Itt a Szabad Magyarország Hangja!

Kedves hallgatóink! Amíg az ország népe békés álmát aludta, álmodott a kivívott szabadságról, álmodott a függetlenségről, az árulók ébren voltak. Ott nyüzsögtek a szovjet főhadiszálláson, felkészültek gyalázatos szerepükre, aztán átvették a parancsokat és a dübörgő tankok mögött megindultak az oly sok hősi vérrel kivívott magyar szabadság letiprására. Ezekben a drámai órákban, amikor a nemzet élet-halál harcát vívja, szinte kár rájuk szót vesztegetni. Hiszen majdnem mindegy, hogy mit csinálnak, a magyar nemzet átkai kísérik őket, és bármi legyen gyalázatos működésük eredménye, nem kerülhetik el azt a sorsot, amely a hazaáruló bitangoknak kijár. Dicső nemzeti szabadságharcokban gazdag történelmünknek mindig akadtak árulók, akiknek nevét évszázadokon keresztül gyűlölettel ejtette ki minden magyar, de ilyen galád árulók még sohasem akadtak. Ezek látták, milyen elszántság, milyen hősiesség van a magyar népben, és milyen csodára képes ennek a népnek minden fia. Láthatták a tízéves gyermekeket, amint szovjet tankokat semmisítettek meg, láthatták leányainkat, amint az elesett férfiak kezében kivették a fegyvert, és halált megvető bátorsággal védték népünk és nemzetünk szabadságának szent ügyét. Láthatták az elesett munkásokat, akiknek vére az égre kiált. És mégis van bátorságuk odaállni a mellé a gyilkos hatalom mellé, amely most tankjainak ezreivel, repülőivel és állig fegyverzett vad hordáival rátört az éj leple alatt a magyar népre.
Idézzük hát neveiket. Kik ezek az árulók, az Ocskayknál és az összes labancoknál százszor bűnösebbek, százszor árulóbbak. Apró Antal. Mit idéz föl ez a név a jelen pillanatban hősi harcait vívó csepeli munkásságban, Dunapentele munkásaiban és az ország minden dolgozójában. Ez elmúlt tíz esztendő nyomorát, szenvedését, kétmillió magyar munkás tízesztendős véres verejtékét, az árvák jajveszékelését, az özvegyek sírását, az egész nemzet mérhetetlen szenvedését. A gyilkos munkaversenyeket, a kizsákmányoló normákat, tízesztendős sorozatos munkásárulást, tízesztendős nemzetárulást.
Kossa Istvánon nem csodálkozhat egyetlen munkás sem, hogy most a nemzet ellenségeinek táborában van. A gyalázatos tolvaj, odaállt azok mellé, akik tíz esztendőn keresztül rabolták, fosztogatták a nemzetet, és most újabb rabló hadjáratot vezetnek. A tolvaj csak a tolvajok táborában érezheti jól magát. Mi ellen szövetkezett Kossa István? Az ellenforradalom ellen? Nem, az ellen a magyar nép ellen, amely nem tűrte már, hogy a Kossa Istvánokhoz hasonló tolvajok egy idegen hatalommal szövetkezve fosztogassák a nemzetet. A győztes nemzeti forradalom után nem lett volna módja Kossa Istvánnak tovább lopni, tehát odaállt azok oldalára, akik 45-ben még a csepeli munkások feje alól is kihúzták a párnát.
Münnich Ferenc. A gyalázatos Gerő bizalmi embere, aki még az utolsó napokban is félre akarta vezetni a nemzetet, mindenáron be akart furakodni a szabadságharc kormányába, hogy belülről bomlassza fel, és ezzel még egy utolsó szolgálatot tegyen véreskezű gazdáinak. Nem sikerült neki. A magyar nép dicsőséges forradalma a szemétdombra lökte és most feltápászkodva odatántorgott a gyilkos szovjet tankok parancsnokai mellé, hogy fölajánlja szolgálatait. Kádár János, ha önként állt közéjük, akkor számára sincs kegyelem.
Az árulók most munkástestvérekről, paraszttestvérekről beszélnek, forradalmi kormányt emlegetnek, de ez egész nemzet tudja, hogy ez a forradalom, amit ők csinálnak, a szovjet tankok és a magyar nép hóhérainak forradalmi a szabadságáért fölkelt dicsőséges magyar nép ellen. És a nép, a fölkelt nép, a bátor hős, csodálatra méltó magyar nép eszerint is fizet nekik. Árulóknak nincs kegyelem!

Szignál