Falusi adás

1956. október 20. 08:15 ● 08:56

Kovács K. Zoltán
00:00 00:00

A műsor leirata

Szignál

Kedves hallgatóink! Kérjük, hallgassák meg Zoltán Károly munkatársunk helyzetjelentését a kormány mezőgazdasági politikájában uralkodó zűrzavarról, és a minden képzeletet felülmúló termelési válságról.

Tudom kedves hallgatóim, hogy ezekkel a kérdésekkel már nagyon sokat foglalkoztunk. Elvégre termelési válság van, mindenekelőtt a mezőgazdasági életben, amióta kommunista uralom van az országban. De azt hiszem nem tévedek, hogy elállt a lélegzet mindenkiben, aki a Földművelésügyi Minisztérium tegnapi vetésjelentését hallotta. Feleannyit sem vetettünk el kenyérgabonából, mint tavaly október közepén. A bevetendő földeknek több mint 4/5-ében még nincsen mag. A bejelentés óriási jelentőségű. Következményei súlyosabbak, mint az olaj- és szénhiány nyomában jelentkező sokfajta korlátozás. Igaz, kenyérgabonát, lisztet is lehet importálni, ha már a magyar föld nem terem eleget. De amíg ipari nyersanyagokban sohasem bővelkedett az ország, addig a mezőgazdasági termékek adták évtizedeken keresztül kivitelünk nagyobbik felét. Odajutottunk, hogy most már magunknak sem jut elég, még kenyérből sem. Sajnos, a mezőgazdasági válság jelei nemcsak ezen a téren mutatkoznak. Vas Zoltán, a SZÖVOSZ elnöke is kénytelen beismerni, hogy a szántóföld 1/5-én termelő kényszerszövetkezeteket éveken keresztül az adófizetők fillérjeiből tartották életben. Ez annyit jelent, hogy erőszakkal konszolidálták a hibák tulajdonképpeni ….., nem beszélve arról, hogy a közvetett és közvetlen erőszak minden eszközét igénybe vették a paraszti önállóság megszüntetése, illetve a kollektivizálás folytatása érdekében. Nemcsak arról van szó tehát, hogy nem megy az őszi vetés. A válság sokkal mélyebb, kiterjed mezőgazdaságunk minden ágára. A jelenségek azt mutatják, hogy elérkeztünk ahhoz a végső pillanathoz, amelyben ha a kormány nem hajlandó a következtetések józan levonására, a kiszámíthatatlan események sorozatát indíthatja el. Számos jel azt mutatja, hogy nemcsak mi jutottunk erre a következtetésre. Hetek, hónapok óta folyik a vita a parasztsággal szemben alkalmazott erőszak megszüntetéséről, mindenekelőtt a kollektivizálásában alkalmazott önkény felfüggesztéséről. Elismerésre méltó az a határozottság, amellyel írók, szakemberek és egyes kommunista politikusok is vitába szálltak a párt eddig helyesnek hirdetett mezőgazdasági programjával, és a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztésében alkalmazott módszerekben. Széles teret kapott a sajtóban az a felismerés, hogy a mezőgazdasági termelés válságának oka a földmagántulajdon bizonytalansága, illetve az erőszakos kolhozosítás. A vitázók egy része új szövetkezési formák kidolgozásában keresi a megoldást. Vas Zoltán, a Petőfi Kör legutóbbi vitaestjén nyíltan kimondta, hogy felül kell vizsgálni a falusi rohamszocializálás eddigi terveit, azt, hogy 1960-ig szövetkezetbe kell szervezni az egyéni parasztgazdaságok nagy részét. Ezzel nyíltan megtámadta a párt hivatalos programját. Az események azonban már ennél is tovább mentek. Nagy Imre rehabilitálása tulajdonképpen az ő politikájának, elsősorban mezőgazdasági politikájának elismerését is jelenti. A jelek szerint azonban ma már mindez elégtelen a valóságos helyzet megoldására. Az intézkedések, a bírálatok részben elkéstek, részben elégtelenek. Könyörtelen tény, hogy az előirányzott több, mint 3 millió kenyérgabona-vetésből ma még csak 700 ezer katasztrális holdon látszik biztosítottnak a vetés. Október utolsó napjaiban vagyunk, a késés tehát szinte behozhatatlan, aminek végzetes következményeivel ma már számolni kell. Legfeljebb javítani lehet a helyzeten, de azt is csak az eddigieket meghaladó messzemenő engedményekkel. Ma már nem lehet falhoz állítani a falusi lakosságot azzal, hogy a hazai közélet józanabb ítélőképességű vezetői állást foglalnak az alacsonyabb fokú mezőgazdasági társulások, a szervezkedés teljes önkéntessége, vagy esetleg új szövetkezeti formák mellett. A szövetkezeti gondolatot a rendszer, a párt, a kormány, az elmúlt évek során végzetesen kompromittálta, tönkretette. A helyes felismerés azzal kezdődik, ha belátjuk, hogy a magyar parasztság ma már nem akar hallani a közös gazdálkodás, a szövetkezeti termelés semmilyen szigorúbb vagy lazább formájáról sem. Ma már nem tud bizalmat gerjeszteni falusi lakosságunkban az erőszak megszüntetésének követelése, vagy az önkéntesség elvének betartására irányuló őszinte hangú felhívás. Mi hát a teendő? A mezőgazdaságban uralkodó zűrzavarból kivezető úton az első lépés az erőszakkal létrehozott termelőszövetkezetek feloszlatása. Ez a megállapítás, ez a javaslat nem új. Tito rendszere is ezzel kezdte ezelőtt 5 esztendővel a végzetessé vált termelési válság megoldását. Szabad folyást engedett a termelőszövetkezetek feloszlásának. Az 1949-ig létrehozott 7 ezer termelőszövetkezetből ma már csupán 1000 létezik, s ezek is olyan laza közösségekben működnek, amelyek megvalósítására javaslat nálunk mind a mai napig nem hangzott el. Nagy Imre 1953-as programja, az új szakasz politikája sem ment el egészen eddig, de nyíltan beismerte, hogy a válságos helyzetben a legsürgősebb a feladat a kényszer erejével létrehozott termelési közösségek feloszlatása. Ez a követelés tehát se nem új, és nem mondható túlzottnak sem. Hangsúlyozzuk, kezdeti lépés, ami azonban halaszthatatlanul sürgős. A budapesti kormány, a pártvezetőség tagjai nem hivatkozhatnak arra, hogy a kommunista világon belüli helyzet ezt nem teszi lehetővé. Ma már a lengyel kormánynak is hivatalos politikája a kényszer erejével létrehozott termelési társulások feloszlatása. Zochowski, a fiatal lengyel kommunista értelmiség egyik reprezentánsa nemrég megjelent cikkében azt követeli, hogy a parasztság szabadon dönthessen a szövetkezeti és a kapitalista gazdálkodási formák között. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a falvak népe jól termeljen. Miért késik ez az őszinte felismerés hazánkban? Mi az oka az uralkodó kettősségnek? Mi az oka annak, hogy amíg a felelős kormányzati pozíciót be nem töltő vezetők egyre türelmetlenebbül sürgetik a kijózanodást, addig a kormány konokul ragaszkodik a sztálinista, a Rákosi-idők parasztnyúzó rendeleteihez? Vajon nem jelent elég figyelmeztetést a kormány számára a Földművelésügyi Minisztérium tragikus képet nyújtó vetésjelentése? Nem elég figyelmeztetés a pártvezetőség számára a falusi lakosság magatartása? Mire vár még a kormány? Elérkezett az a kritikus pillanat, amelyben az ország érdeke határozott cselekvést követel. A bizonytalanság, a múlthoz való konok ragaszkodás, a válságok kényszererejével ható gazdasági nehézségek újabb és újabb sorozatát indíthatja el. Viszont egyetlen rendelkezés is messzemenően megváltoztathatja a válságos helyzetet, ha már jóvátenni sok mindent úgysem lehet. Leállt a munka a mezőkön, kockán forog a jövő évi kenyér. A kormánynak kötelessége menteni a menthetőt. Politikájának gyökeres megváltoztatására van szükség, és ezt a leglényegesebb, a legégetőbb, a paraszti kérdés megoldásával kell kezdeni. A kormány adjon ki rendelkezést a kényszer erejével létrehozott termelőszövetkezetek feloszlatására.

Kedves hallgatóink! Zoltán Károly munkatársunk helyzetjelentését hallották a kormány mezőgazdasági politikájában uralkodó zűrzavarról, és a minden képzeletet felülmúló, óriási veszélyt rejtegető termelési válságról.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.

Információk

Adásba került1956-10-20 08:15
Hossz0:08:56
CímFalusi adás
MűsorkategóriaFalusi adás
Ismétlések
1956-10-20 08:15
SzerkesztőKovács K. Zoltán
Műsor letöltése MP3