Magyar búcsú a szovjet gyarmatosítóktól

Kedves hallgatóink! Magyar búcsú a szovjet gyarmatosítóktól, című adásunk következik.

A nyugati világ végre egyetemesen és világosan ráébredt arra, hogy a Szovjetunió hatalmi politikája nem egyéb az elnyomó és kizsákmányoló gyarmatpolitika új köntösbe öltöztetett változatánál. Tizenegy esztendőre, közel százmillió ember szenvedésének és nyomorának tizenegy éves látványára volt szükség ahhoz, hogy az egész világ, még a bolsevizmussal rokonszenvező nyugati baloldal is megértse a meztelen valóságot. A huszadik század legnagyobb és most már utolsó gyarmatosító hatalma a Szovjetunió. A magyar szabadságharc felnyitotta a szemeket. Világossá lett, hogy nemcsak Sztálin, de Hruscsov Szovjetuniója is kíméletlen gyarmatosító hatalom. A Szovjetuniónál könyörtelenebb, gátlástalanabb és módszeresebb gyarmatosító vérszívót még nem látott a világtörténelem. Csakhogy ez a gyarmatbirodalmi politika, ez a szovjet kolonializmus egy lényeges pontban eltér attól a gyarmatpolitikától, amelyet az európai hatalmak a 19. században Afrika, Ázsia és a Csendes-óceáni szigetek népei felett gyakoroltak. Ezt a fontos pontot talán még most sem látja kellő világossággal a nemzetközi közvélemény egy része. Éppen ezért nem lehet azt elég eréllyel a hallani nem akarók fülébe kiáltani, nem lehet elég makacssággal ismételni, ébresztő, nyugtalanító és nem szűnő dobpergésként a népek tudatában tartani. Ez a különbség, amelyet jól ismer minden magyar és a többi elnyomott csatlós állam minden lakója, ez a különbség így foglalható össze: A nyugati nemzetek a 19. században egy magas emberi kultúra jegyében félvad állapotban élő népekre terjesztették ki befolyásukat. A szemükre vetett viszonylagos elnyomást voltaképpen egy nagy nevelőmunkának tekintették. A szellem, a technika, a civilizáció minden áldását közölték a színes bennszülöttekkel és lehetővé tették nekik, hogy ezeknek a kultúrkincseknek a birtokában rátérjenek a magasabb fejlődés útjára és egy napon, mint nagykorú népek, elnyerjék teljes szabadságukat és önállóságukat. Ez a nap immár világszerte be is következett. A szovjet viszont különös fordított, torzképszerű gyarmatosítást hajtott végre. Egy primitív, babár, félvad állapotokba visszasüllyesztett, de óriási anyagi hatalommal rendelkező ázsiai tömeg megrohanta a nyugati civilizáció magas fejlődési fokán álló és magasrendű társadalmi berendezkedésben élő, de védtelen, fegyvertelen és magukra hagyott népeit. Megrohanta őket, kizsákmányolta, elhurcolta természeti kincseiket, lerombolta kultúrberendezkedéseiket, kényszermunkába küldte lakóikat. A régi fáraók rabszolgarendszerét messze túlhaladó, emberiességet nem ismerő, kegyetlen módszerekkel az állatnál is alacsonyabb sorsba taszította a régi kultúrnépek millióit. A primitív vadember, kezében a fegyver hatalmával, gyarmatosította a kultúra csúcsára emelkedett európai fehér embert. Gyarmatosítás ez is, de borzalmas torzképe a 19. század Európájának hatalmai által gyakorolt gyarmatpolitikának. A jövendő emberiség emlékezetében borzalmas és fantasztikus vízió gyanánt fog feltűnni ez a barbár uralom. Ebben a látomásban, amely a valóságot éppen a vízió szimbolikus voltánál fogva hívebben fogja visszaadni, mint bármely empirikus leírás, ebben a látomásban, amelyet talán századok múlva egy késői kor írói lángelméje fog művészi formába önteni, egy különös, csökevényes agyú állatfaj fog feltűnni. Ez az állatfaj a 20. század közepén a földteke egy részét megrohanta, elpusztította mindazt, ami emberi érték és alkotás volt, és borzalmas állati törvényei alá kényszerítette a fehér embert éppúgy, mint az uralmi körébe esett színes fajtákat. Borzalmas gorillák módjára megrohanta az emberi faj asszonyait és leányait, és vigyorgó agyarait csattogtatva halálba és robotmunkára küldte az emberi nem férfiait és állattá iparkodott alacsonyítani a leigázottak gyermekeit. Ezt a borzalmas állatfajt, amely akkorra már csak egy walesi fantázia látomásaként fog az emlékezetben élni, ezt az állatfajt a "szovjet bolsevizmus állatfajának" fogja majd nevezni nem is a történelem, hanem inkább a biológia. Mert mélyen az emberi faj méltóságának színvonala alatt zajlott le mindaz, amit az élőlényeknek ez a torz speciese a földtekén véghezvitt. Nem az emberi történelem, hanem a biológia nagy katasztrófáinak sorába fog illeszkedni a bolsevizmus, mint az egyetemes fejlődés rettenetes, érthetetlen élettani és állattani balesete. Sokan talán azt fogják képzelni, hogy e vad élőlények rémmesébe illő uralma, ez a mítoszinak látszó borzalom, merő legenda csak, merő elképzelés. De mi, a 20. század derekának magyarjai, mi itt vagyunk, mint történelmi tanúságtévők. Mi átéltük ezt a borzalmas legendát és nemzedékről nemzedékre adjuk a rémkorszak emlékét és tanulságait. Mi tudjuk, hogy az anyagi és erkölcsi élet minden terén, hogyan működött ez a borzalmas voltában bámulatos és primitívségében szörnyű rendszerességgel dolgozó állaturalom. Egy állatfaj volt ez, amely megtartva állati mivoltát, eltanulta az embertől technikáját és a szervezést. Mondhatjuk így is: egy óriási élősdi volt ez az állat, amely hajszálfinom csápjaival befurakodott a gyarmatosított népek testének hajszálereibe. Méregmirigyeivel elöntötte vérkeringésüket. Meghamisította életnedveik természetes kémiáját és a megmérgezett, ájult állapotba hozott zsákmány érrendszerébe bekapcsolódott, a tápláló vér hullámait saját testébe szítta. A leláncolt, vértelenné vált magyar nemzet egy évtizeden át kínlódott a borzalmas parazita csápjainak uralma alatt. Szovjet parazita! Mi a magyarok tudjuk, hogy milyen voltál. A tudomány leírta azt a trópusi ragadozó rovart, amely áldozatának mozgó ideggócait megbénítja anélkül, hogy megölné őt. Aztán rejtekébe vonszolja a mozdulatlan, de még érző és élő áldozatot. Heteken át rendre falja föl annak még élő testét. Borzalmasan szenved az áldozat. Minden nap friss húst szolgáltat a teste a ragadozónak. Minden nap ezer halál kínját szenvedik el még működésben lévő érző idegei. Ilyen volt a szovjet gyarmatosító. Ezt a képet - s az állatvilág kegyetlenségeinek száz hasonló képét - hagyományozzuk az elkövetkezendő magyar nemzedékekre. Emlékünk óvó intelem lesz mindazoknak, akik netalán elfelejtik, hogy az ember lelke mélyén leláncolva egy borzalmas, lényegében primitív, vad ösztöneit ravaszul követő állatfaj lakozik, amely olykor világtörténelmi méretekben szabadul fel, és amelynek leláncolása, megfékezése, idomítása és emberré emelése a nyugati civilizáció legnagyobb feladata és egyben legfőbb dicsősége is. Az állaturalomtól önerejéből felszabadult magyarság 11 éves apokaliptikus szenvedésének ez a világtörténelmi értelme és ez a tanulsága.

Szignál

Kedves hallgatóink! Búcsú a szovjet gyarmatosítóktól című adásunkat hallották.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!


Szünetjel