Katonapolitikai kommentár

A magyar nemzeti felkelés immár két ország közötti harc, a szovjet katonai hatalom, és a magyar nemzet egésze közötti küzdelem formáját vette fel. A helyzet ilyen alakulása mind az eredmény, mind a nemzetközi megítélés szempontjából lényeges mozzanat. Éppen ezért Bell ezredes felsorolja azokat a legfontosabb elveket, amelyeket a harc sikere érdekében a magyar oldalon küzdő nemzeti alakulatoknak tudniok kell.

Az elismerés szép dolog, de a kézzel fogható eredmény még szebb. A szabadságért küzdő magyar katonák büszkék lehetnek, hogy nevüket az egész szabad világ csodálattal említi, de a kiömlött vér akkor termette a legszebb gyümölcsét, ha árán elérik a kitűzött célt. Amióta a Néphadsereg hadrendi kötelékeinek jelentős része a nemzeti forradalmárok oldalán áll, a siker többé nem ábrándkép. Még a szovjet katonai gépezet túlerejével szemben sem. Inkább néhány tárgyi előfeltétel megvalósításán, semmint az erőviszonyok arányán múlik.
Minden alulról, spontán előretört nemzeti megmozdulás legfontosabb követelménye a vezetés egységessége, főleg katonai és hadműveleti vonatkozásban. Csak így lehet a hadműveleteket összhangba hozni, az erőket és az anyagi tartalékot oda irányítani, ahol azokra az adott pillanatban éppen szükség van. Nem az általános számszerű fölény a döntő, hanem az, hogy a katonai vezetésnek módja legyen esetenként átmenetileg súlypontot képezni.
Ahhoz, hogy a központi katonai vezetés operatív vonatkozásban érvényesüljön, minden érdekeltnek ismernie kell azt a személyt, aki a parancsnoki hatáskört felelősséggel gyakorolja, a parancsnokság helyével együtt. Mozgó háborúban, nagy területen szétszórt ellenállás esetében legalább azt kell az egyes, egymástól távol eső kötelékeknek tudniok, milyen úton és módon tarthatják fenn az érintkezést, a hírváltás lehetőségét. Ameddig a központi katonai vezetés nincsen ilyen módon biztosítva, csak szervezetlen gerillaháborúról lehet szó, amelynek aligha lehet reménye sikerre. Különösen olyan kis területen nem, mint amilyen hazánké, és olyan szervezett erőkkel szemben, mint amilyent a felvonult szovjet seregtestek jelentenek.
Az általánosan ismert, és a szabadságharcosok egyes kötelékei által elismert központi vezetésnek nemcsak kizárólag a hadműveleti egység szempontjából van jelentősége. Amint azt már bevezető szavainkban mondottuk, a küzdelem e pillanatban már kétségtelenül két nemzet között folyik. Nagy Imre, még a legújabb kormány-átalakítása után is a szovjet végrehajtó hatalomra támaszkodik. A belső karhatalomnak nevezett ÁVO-t már csak politikai természete miatt is e szovjet hatalmi és igazgatási gépezet szerves részének kell tekinteni. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy az egyik oldalon a szovjet haderő áll, amely Nagy Imre bábkormányát tolja előtérbe, a másikon a nemzetet jelképező fiatalság, a fegyveres erő zömével. Nem polgárháború, hanem nemzetek közötti harc folyik, amely harcra teljes egészében a hadviselés hágai egyezményének rendelkezései mértékadók. Az egyezmény első szakaszának első pontja világosan kimondja, hogy csak az tarthat igényt a hadviselő fél nemzetközileg elismert jogaira, aki ismert és felelősséget vállaló parancsnokság, illetve személy irányítása alatt harcol. Ilyen központi és felelősséget vállaló parancsnokság hiányában belháborúról van szó, ami természetesen hátrányos minősítés. Többek között nem lehet a statáriális eljárást sem alkalmazni az ellen, aki a hágai egyezmény szerint hadviselő fél. Akár önként teszi le a fegyvert, akár lefegyverzik, hadifogolynak minősül.
Még fontosabbak a központi katonai vezetés nemzetközi lehetőségei. A rokonszenvező külföldi kormányok tanácstalanok, ha ez a szerv hiányzik vagy létezését, illetve helyét titok fedi. Nem tudják, hol és kivel vegyék fel az érintkezést, nem tudják megtanácskozni a politikai vagy anyagi támogatás módját és mikéntjét.
Meg kell még mondanunk, hogy a hágai egyezmény egyáltalában nem köti e központi szerv szerepét annak politikai elismeréséhez. Ez a parancsnokság akkor is kielégítheti a hágai egyezmény szerint a hadviselő fél követelményeit, ha független az ellenkormánytól, illetve ilyen ellenkormány megalakítása még nem történt meg. A vezetés önmagában természetesen nem elég. A hadműveletek folytatásához folyamatos anyagi ellátás, illetve szállítószolgálat is szükséges. A néphadsereg raktáraiban valószínűleg elég lőszer, üzemanyag és tartalék fegyverzet áll rendelkezésre ahhoz, hogy a harcokat a forradalmi haderők akár két-három hétig is folytathassák. Szerencse, hogy ezen anyagok zömét decentralizáltan, vidéki raktárakban helyezték el. A helyi nemzeti érzésű szervek ebből eredő feladata kettős. Mindent el kell követniök, hogy a szovjet és a szovjet támogatást élvező kommunista erők ezeket az anyagokat ne kaparinthassák meg, másrészt teljes igyekezetükkel azon kell fáradozniok, hogy a nemzeti csapatok e raktárakból megkapják a szükséges utánpótlást. Ilyen szellemben kell tevékenykedniök a szovjet, illetve a szovjettel vállvetve harcoló kommunista erőkkel szemben is. A szovjet csapatok útvonalába eső műtárgyakat, vasúti vonalakat el kell rombolni. A hírhálózatukat meg kell szakítani.
Maguk az oroszok adták 14 év előtt kitűnő példáját annak, hogy a nemzeti érzésű hátország hatalmas haderő küzdőképességét megbéníthatja. Ha bátran és ügyesen végrehajtja az előbb mondottakat. Fiatalságunk jelentékeny része, akarva-akaratlan részt vett az Önkéntes Honvédelmi Szövetség kiképzésén, amelyen elsajátították azokat a tudni- és tennivalókat is, amelyek éppen ezekhez a feladatokhoz szükségesek. Most a nemzet és a haza javára, a szabadság és a szebb jövő érdekében hasznosíthatják tudásukat.
A harcok folyamán jelentékeny feladat hárul a polgári lakosságra is. A saját országunkban, a velünk rokonszenvező lakosság által lakott területen folytatott harc egyik előnyös és fontos lehetősége, hogy az ellenség által szétugrasztott egységeket könnyen meg lehet menteni, módot lehet adni harcuk folytatására későbbi, kedvező időpontban. Az ilyen egységek katonáit fogadják be, rejtsék el. Gondozzák a sebesülteket. A nemzeti csapatok mozgásáról ne közöljenek semmiféle hírt vagy adatot a szovjet alakulatokkal, a kommunista muszkavezetőkkel.
A harcoló csapat egyik legérzékenyebb és legnehézkesebb része az ellátást végző vonatoszlop. Különösen olyan rögtönzött háborúban okoz sok fejtörést, mint amilyenről esetünkben van szó. Ez a probléma igen egyszerűvé válik, ha a polgári lakosság minden tőle telhetőt elkövet, hogy a közelében harcoló nemzeti alakulatokat a helyszínről élelmezhesse. Ez a lehetőség a legnagyobb előnye a szovjet katonai szervezettel szemben.
Hosszú harcra amúgy sem gondol senki. Legfeljebb egy-két heti további kitartásról lehet szó. Legutóbb érzékeltettük harcoló bajtársainkkal, hogy az idő sok vonatkozásban az ő érdekükben dolgozik. A nemzetközi felháborodás napról-napra nő. A diplomáciai intervenciók óráról-órára sűrűsödnek, ugyanekkor a Kreml politikai helyzete mind tarthatatlanabbá válik, a kommunista Nagy Imre légköréről nem is szólva. Ezeket a napokat, esetleg heteket viszont a szabadságért harcoló bajtársaink csak akkor küzdhetik végig szerencsésen, ha az említett feltételeket megvalósítják. Elsősorban az egységes katonai vezetés megvalósítása, ha az már közben megtörtént, úgy annak tudatosítása, helyének közlése a fontos.

Bell ezredes szólt a szabadságáért küzdő magyar katonákhoz, a magyar fiatalsághoz.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!