Széljegyzetek

1956. október 23. 6:43 ● 02:28

Mikes Imre
00:00 00:00

A műsor leirata

Szignál

A spanyol polgárháború magyar önkénteseinek ünnepén Kiss Károly nevezetes beszédet mondott. Maga az ünnep is nevezetes volt, mert a szóban forgó magyar önkénteseket 90%-ban a rendszer mészárolta le. De most nem erről van szó, hanem Kiss Károly [beszédéről], amelyben a szónok azt mondotta, hogy Magyarországon vannak még erők, amelyek a kapitalizmust akarják helyreállítani, és ezek az erők az utóbbi hetek folyamán még növekedtek is. A bírálat szabadságának ürügyén burzsoá megnyilatkozások történnek, amelyek visszaélnek a nép szabadságvágyával. Ezt a burzsoá mozgolódást sem a munkásosztály, sem a párt nem tűrheti el. Íme jelentkezik, hamisít, provokál a sztálini múlt. Ézsau keze, de Jákob hangja. Kiss Károly hangja, de Rákosi Mátyás keze. Annak a Kiss Károlynak a hangja, aki a Tito-ügy, meg a Rajk-per mészárlásainak idején a párt ellenőrző bizottságának elnöke volt, e szerepében már csak alapszabályszerűen is neki lett volna kötelessége a párttagok becsületének, biztonságának védelméről gondoskodni. E helyett az áldozatok nyolcas sorokban meneteltek a bitófa alá. Ez a Kiss Károly szólal meg most, és a magyar ifjúság, a magyar parasztság, a magyar munkásság, a magyar értelmiség nagyszerű szabadságküzdelmét a reakció próbálkozásává akarja minősíteni, és megtorlással fenyeget. Néhány héttel ezelőtt Poznan idején, azt hirdették odaát, hogy a lengyel munkásság hősi felkelését a nyugati kapitalisták szították. Gomulka ezt tegnap hitvány hazugságnak nevezte. Ugyanígy ma odahaza. A néptömegek elemi erejű megmozdulását ezek a Kiss Károlyok, a hóhérkorszak haszonélvezői, a reakció aknamunkájával akarják azonosítani. Természetesen azért, hogy a megújhodás, a függetlenítődés, a nemzeti öncélúság törekvéseit így fojtsák meg. De az nép, amelynek volt ereje ahhoz, hogy a mázsás despotát egészen Szibériáig szalassza meg, majd tudni fogja a módját annak is, hogy e Kiss Károlyoknak torkára forrassza a szót.

Információk

Adásba került1956-10-23 6:43
Hossz0:02:28
CímSzéljegyzetek
MűsorkategóriaKommentár
Ismétlések
1956-10-23 6:43
SzerkesztőMikes Imre
Megjegyzés[...] adáshiba, más forrásból pótolva a szöveg
Műsor letöltése MP3