Széljegyzetek

1956. október 24. 14:56 ● 03:22

Ajtay Miklós
00:00 00:00

A műsor leirata

Szignál

Monostori Miklós glosszáját közvetítjük.

Kedves hallgatóim, tegnap este a szabadság vérfürdőjének előestéjén Gerő Ernő beszédet mondott. Félelem és egyben ugrásra készen álló alattom volt ebben a beszédben. Még egyszer talán maga is úgy érezte, hogy most utoljára felsorolta a kommunizmus hazug frázisait. Ilyeneket mondott:
"Kedves Elvtársak, mi proletár internacionalisták és egyben hazafiak vagyunk. Kommunisták és magyarok vagyunk. Pártunk a szocializmus egységes marxi-lenini alapon, s egyben a magyar hagyományok figyelembevételével építi. Fennen hirdetjük, hogy hazafiak vagyunk."
Kedves Hallgatóink, Gerő beszédének igazi szövege, amely valóban kifejezi a kommunista vezér szavainak értelmét, voltaképpen így hangzik:
Kedves elvtársak! Közlöm önökkel e súlyos órákban a fából vaskarika evidens tételét. Mi kommunisták magyar hazafiak vagyunk. Nagyszerű összeolvasztása ez két összeférhetetlen, egymást gyilkosan kizáró, s örökre szemben álló tételnek. Kommunizmus, és magyar hazafiság ez a mi fából vaskarikánk, ez a tűz és víz egybeolvadása, a kör négyszögesítése. S én, Gerő Ernő még pontosabban rávilágítok erre a fából vaskarikára, erre a káprázatos abszurdumra. Kimondom, hogy pártunk a szocializmust marxi-lenini alapokon és a magyar hagyományok szellemében építi. Ugyebár ennél szédítőbb ellentmondást még soha senki sem foglalt össze egyetlen mondatban. Ez a mondat megvilágítja belső szerkezetét is nagyszerű fából vaskarikámnak. Íme, mi kommunisták találtuk fel azt a csodálatos abszurdumot. Mert hiszen valamennyien tudjuk, hogy nincs a világon két dolog, amely annyira kizárná egymást mint a marxizmus-leninizmus és a magyar hagyományok világa. A magyar hagyomány elveti, lerázza, kiokádja, félrerúgja a marxista-leninista bűnös badarságok nemzetgyilkoló képtelenségeit. Ezt mi kommunisták is tudtuk. És lám, mégis milyen csodát viszünk végbe, amikor ezt a két fogalmat összekapcsoljuk. Kedves elvtársak, éljen a nemzeti színű hóhér-vörös, sarlókalapácsos, kettős keresztes nemzeti-kommunista, leninista, magyar hagyománytipró és magyar hagyományhű csodálatos, véres, fából faragott vaskarika, a mi új bőrbe bújtatott, gyilkos, szabadságtipró, nemzeti színű kommunizmusunk. Így beszélt tegnap este Gerő Ernő.

Szignál

Kedves Hallgatóink, Széljegyzeteinket hallották. Balogh Balázs, Nótárius, Sebők Tibor és Monostori Miklós glosszáját közvetítettük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-24 14:56
Hossz0:03:22
CímSzéljegyzetek
MűsorkategóriaKommentár
Ismétlések
1956-10-24 14:56
SzerkesztőAjtay Miklós
Műsor letöltése MP3