Rendkívüli riportsorozat a magyarországi események visszhangjáról - a nyugati fővárosokban működő tudósítóink jelentései

1956. november 07. 15:13 ● 09:12

Auer Pál
00:00 00:00

A műsor leirata

Rendkívüli Riportunk következik. Bevezetőül hallgassák meg londoni levelezőnk jelentkezését!

Tegnap este fél tízkor Hugh Seton-Watson professzor az angol rádióban a következőket mondotta a magyar nép forradalmáról:

Úgy látszik, hogy a magyar forradalom tragikus fejezethez érkezett. Magyarországon még folynak a harcok, és a szovjet haderő nyeregbe akarja ültetni a maga kormányát Kádár János vezetése alatt. Kádár János szereplése az utóbbi napok eseményeiben korántsem világos. Ellensége volt Rákosinak, a sztálinista vezérnek, börtönbe is került Rákosi révén és úgy tudjuk, hogy a fogságban meg is kínozták. Ő, és Nagy Imre volt az a vezető kommunista, akiben a múlt hétig a reformisták megbíztak. Nagy Imre hű maradt népéhez, míg Kádár árulóvá lett. Hogy miért, hogyan, és mikor, azt csak a jövő fogja kideríteni. Meglehet, hogy a kormány mostani vezetői nem voltak meggyőződéses sztálinisták a múltban, és valószínűleg nem akarják visszaállítani Rákosi teljes szigorát. Kádár nyilatkozata szerint valószínűnek látszik az is, hogy a munkásokat több kenyérhez és több szabadsághoz akarják juttatni, vagy legalábbis ezt ígérik. Talán még szabadabb sajtót és kevesebb orosz fennhatóságot is szeretnének. De mit érnek az ilyen szólamok? Szerte a világon a bal és a jobboldal szélsőséges elemei egyre osztják azt a tévhitet, hogy a munkások és parasztok eszmékkel nem rendelkező lények, akiknek nincsenek szellemi igényei, akik örülnek, ha nagyobb morzsa hull le számukra az urak asztaláról. Ez a tévhit sohasem volt hazugabb, mint ma Magyarországon. Nem lehet az embereknek egy pár cipő helyett kettőt adni, és többet fizetni a gabonáért, miután fiaikat legyilkolták, országukat tönkretették. Senki sem bízhat Kádárban, aki kormányát a munkások, és parasztok kormányának nevezi. De a munkások látták, hogy legbátrabbjaik hogyan hulltak el az orosz tankok alatt. Alig két hete hatszázan estek el közülük az Országház téren, és ki tudja hányan, a múlt vasárnap. Természetesen a szovjet vezetőknek módjukban áll, hogy használják azt a tolvajnyelvet, mely szerint munkás az, aki támogatja a Moszkva által kinevezett kormányt. Így tehát az a szólam, hogy a munkások Kádár mellett állnak, úgy hangzik igaz fordításban, hogy Moszkvát támogatják. De még csalással sem kelthetünk életre nem létező személyeket. És a szovjet csapatok ott lesznek katonai megszállók gyanánt, és az egész nemzet úgy fogja gyűlölni őket, mint még soha senkit. Egységesebb és keserűbb gyűlölet lesz ez még annál is, ahogyan Németországban fogadták 1945-ben a szovjet megszálló csapatokat. A magyar forradalmárok azt mondták az angol újságíróknak, hogy Európáért halnak meg. Ez igaz volt. Mit tett Európa érettük? Egy héttel ezelőtt Európa és Amerika sokat tehetett volna. Akkor volt ideje. Újra tárgyalják az egész német kérdést, hogy elkezdjenek tanácskozni az oroszokkal Európa békéjének megőrzéséről. A Nyugat kénytelen lett volna nagy engedményeket tenni az oroszoknak, és nagy kockázatot vállalni. De érdemes lett volna? De ez nehéz lett volna, és sok idő kellett volna hozzá, amíg Anglia, Franciaország, Németország és Amerika erejének közös megfeszítésével célt ér. A múlt héten a Nyugat nem volt egységes, és figyelme nem fordult kizárólag Európa felé. A szovjet kormány néhány napig tétovázott, határozatlanul és ellentmondóan cselekedett. Valószínű, hogy a szovjet vezetők akkor még maguk sem voltak egységesek, és egymással vitatkoztak. Végleges elhatározásra csak akkor szánták magukat, amikor már a Nyugat lekésett. Most mit tehetünk? A sok ezer magyar menekültről gondoskodnia kell a Nyugatnak. Össze kell fognunk, hogy megsegítsük az apátlan gyermekeket, és a menekülő diákokat. Magyarország maga, a forradalom előtt, a tönk szélén állott. Hamarosan beállhatott az éhínség. Itt segíthet a Nyugat, mégpedig nem csak Amerika, amely mindig nagylelkű volt, hanem mi, többiek is. Később elölről kell kezdeni mindent, rendezni kell Európa nagy kérdéseit, meg kell kezdeni a nemzetközi tárgyalásokat. Ez az Egyesült Államok elnökén múlik. Csak az ő országa elég erős és egységes ahhoz, hogy megsegítse Magyarországot a jótékonyság hátárán túl is. Bárhogy is lesz, a tény az, hogy a múlt héten kárba veszett egy olyan nagy alkalom az emberi történelemben, amilyenre csak nagyon ritkán került sor. Szabadjon néhány személyes megjegyzéssel befejeznem szavaimat. Az elmúlt néhány napon ugyanaz volt az érzésem, mint a müncheni időkben, nevezetesen, hogy Európa teljes egészét borzalma csapás érte. Annak idején ez az érzés nem volt egyszerű, nem volt egészen világos, hogy mi a jó és mi a rossz, mint ahogy a mostani borzalmas napokban sem tudom, hogy Anglia ugyanakkora veszélyben van-e, mint akkor volt. De most, személyes szégyenérzetem nagyobb, mint annak idején."

Londoni levelezőnk, Hugh Seton-Watson rádióbeszédét közvetítette. Ez a beszéd kedd este hangzott el az angol rádióban, és az előadás híven tükrözi az önvádnak és a keserűségnek azt a lelkiállapotát, amelyben Anglia legjobbjai hétfőn és kedd reggel éltek. Kedden este és szerdán reggel az Európa és Amerika közvéleményére nehezedő nyomás félelmetesen megnövekedett, és ez némi reményt nyújt arra, hogy Európa és Amerika, sőt esetleg Ázsia államai részéről is határozott politikai akció nyilvánul meg a közeljövőben Magyarország érdekében.
Most hallgassák meg kedves Hallgatóink, New York-i és párizsi munkatársunk jelentését:

A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége felszólította a világ munkásságát, a szovjet agresszió elleni tüntetésre. A világ 75 államában, 54 millió munkás tartozik ehhez a szervezethez. A brüsszeli Keresztény Szakszervezetek Szövetsége ugyancsak bejelentette csatlakozását a szakszervezeti mozgalomhoz. Most tárgyalnak egy olyan felhívás kibocsátásán, amely a szállítómunkásokat a szovjet áruk bojkottjára szólítaná fel. Eddig a New York-i, belgiumi és hollandiai szállítómunkások tagadták meg a szovjetből érkezett áruk kirakását, de a mozgalom rövidesen átterjedt más országokra is. Antwerpenben és Rotterdamban a szakszervezet felhívása nyomán, a kikötőmunkások gyűlést tartottak, és ott hozták a bojkott határozatot. Egyébként Nyugat-Németországban tegnap valamennyi üzemben három perces szimbolikus sztrájkot tartottak, ezzel bizonyítva együttérzésüket a magyar munkásokkal, és megvetésüket a szovjet erőszakkal szemben.

Luxemburgban tegnap este nagy tüntetésre került sor, amelynek kapcsán a diákok behatoltak a szovjet követség épületébe. A több ezres tömeg italtól és finom ételektől roskadozó asztalokat talált, amelyeket az úgynevezett októberi forradalom évfordulóján tervezett fogadásra halmoztak fel. A vendégek közül nem jelent meg senki, de nem is lett volna mit adni nekik, mert a diákok az ablakokon keresztül az utcára hajigálták az előkészített holmit. A tüntetők letépték a falakról a szovjet uralomra emlékeztető jelvényeket, összetörték a bútorokat, és már máglyát gyújtottak, amikorra megérkezett a rendőrség. A szovjet erőszak ellen felkelt tömeget, csak nagy nehézségek árán sikerült megfékezni, és a keletkezett tüzet eloltani. Hasonló tüntetésekről érkezik jelentés Európa minden fővárosából.

Rendkívüli Riportunkat hallották.

Információk

Adásba került1956-11-07 15:13
Hossz0:09:12
CímRendkívüli riportsorozat a magyarországi események visszhangjáról - a nyugati fővárosokban működő tudósítóink jelentései
MűsorkategóriaTudósítás
SzerkesztőAuer Pál
Műsor letöltése MP3