Lássunk tisztán!

Lássunk tisztán! Ebben a műsorszámunkban főként a kommunista párt tagjait tájékoztatjuk azzal, hogy rendszeresen rámutatunk a kommunista pártélet és politika eseményeinek összefüggéseire, megvilágítva hátterüket és jelentőségüket.

A Lengyelországi Kommunista Párt eddigi belső ellenzékének győztes vezére Wladyslaw Gomulka a múlt hét végén tartott központi vezetőségi ülésen néhány olyan igazságot is kimondott, amelyet mostanig, csak mi hangoztattunk. Ezért a következőkben kiemeljük beszédének a magyarországi párttagok számára különösen tanulságos részleteit.
Feltételezzük, hogy már minden hallgatónk tudja: hiába volt a moszkvai vezetők riadt közbelépése és fenyegetőzése, a Lengyel Egyesült Munkáspártnak nevezett kommunista párt központi vezetősége egyhangúlag a titoizmus vádjával meghurcolt Gomulkát választotta meg első titkárává, a sztálinistákat pedig kibuktatta a kilenctagú politikai bizottságból. Ez nem annyira Gomulkának, mint inkább a párt többségébe jutott ellenzéki erőinek győzelme a népi nyomás hatása alatt. A közvetett és közvetlen nyomás a Lengyelországi Kommunista Párt élére nyolc év után, ismét visszaemelt Gomulkát arra kényszerítette, hogy kíméletlenül leleplezze a sztálinista politika legkirívóbb hazugságait. Így a központi vezetőség teljes ülésén mondott székfoglaló beszédében a többi között kijelentette:
"Nemrégiben a munkásosztály fájdalmasan megleckéztette a pártvezetőséget és a kormányt. Amikor a sztrájk fegyveréhez nyúltak és tüntetően kimentek az utcára a júniusi fekete csütörtökön, a poznani munkások hatalmas hangon kiáltották: Elég, ez nem mehet tovább! Forduljatok vissza a hamis útról! A munkásosztály sohasem folyamodott megfontolatlanul a sztrájkhoz, mint a jogaiért való harc fegyveréhez. Különösen most, a népi Lengyelországban, amelyet az ő és az összes dolgozó nevében kormányoznak, a munkásság nem megfontolatlanul tette ezt a lépést. A munkásosztály a szocializmus eszméihez fűzte összes reményét a jobb életre. Az az otromba kísérlet, hogy a sajnálatos poznani tragédiát imperialista ügynökök és beugratók művének tüntessék fel, politikailag nagyon együgyű dolog volt."
Amint tudjuk, ezzel a beállítással a moszkvai vezetők és sztálinista talpnyalóik próbálkoztak. Most azonban Gomulka is megcáfolta őket, elismervén, hogy a munkásság joggal lázadt föl a rendszer ellen, amely szerinte ugyancsak eltorzította a szocializmus eszméjét. Beszédének más részében Gomulka kifejtette, hogy a februári XX. Pártkongresszus Lengyelország politikai életében is fordulatot idézett elő. Erről ezt mondta:
"A nép kezdett felegyenesedni. A hallgatag leigázott elmék elkezdték kihányni a hazugság, a hamisság és a képmutatás mérgét. Főképpen a dolgozó nép akarta megtudni az egész igazságot, szépítés és kihagyás nélkül. A poznani munkások nem léptek volna sztrájkba, nem tüntettek volna az utcákon, senki sem ragadt volna közülük fegyvert és nem ömlött volna vér, ha a párt, illetőleg a párt vezetősége eléjük tárta volna a teljes igazságot. Haladéktalanul el kellett volna ismerni a munkások jogos követeléseit, meg kellett volna mondani nekik: mit lehet tenni ma és mit nem lehet. Meg kellett volna nekik mondani az igazságot a múltról és a jelenről, mert az igazság elől nem lehet elmenekülni. De a párt vezetősége félt ettől."
Miután részletesen ismertette, hogy szerinte mi mindent kellene megváltoztatni a népi demokrácia rendszerében, Gomulka rátért arra a kérdésre, hogyan történhetett, hogy a szocializmus elvét valló kommunista párt annyi elfajulást engedett meg. Azután ekképpen folytatta:
"Hosszú időbe fog telni, amíg erre a kérdésre teljes választ kapunk. A válasz a szocializmus építéséhez, valamint a szocializmus mintájának kialakításához vezető utak problémájában rejlik. Ami a szocializmusban állandó, az így foglalható össze: az ember, ember által való kizsákmányolásának megszüntetése. A cél felé vezető utak különbözőek lehetnek és azok is, mert az idő és a cél eltérő körülményei határozzák meg őket. A szocializmus mintája is változhat, lehet olyan, mint amilyet a Szovjetunióban létrehoztak, kialakítható úgy, ahogyan Jugoszláviában látjuk, de másmilyen is lehet. Csak a szocializmust építő különböző országok tapasztalatai és vívmányai révén jöhet létre az adott feltételek között a szocializmus legjobb mintája."
Ezzel a kérdéssel kapcsolatban Gomulka szinte teljesen magáévá tette a szabad világ régóta kialakult véleményét a szocializmus sztálini torz képéről, amelyet Moszkva évtizedeken keresztül példaképül állított a kommunista pártok elé. A szocializmus orosz útjának meghatározása - mondotta a lengyel pártvezér -, a központi vezetőség kezéből fokozatosan egy mind kisebb csoport kezébe jutott, végül pedig Sztálin kizárólagos jogává. Mi több, ez az egy kéz irányította a tudományos szocializmus elméletét is. A második világháború után azonban, már nem csupán a Szovjetunió építette a szocializmust, hanem Kína és számos népi demokratikus ország is. A szocializmust építő országok kapcsolatainak a kölcsönös bizalmon és jogegyenlőségen, egymás támogatásán és a nézeteltérések barátságos elsimításán kell alapulnia. E kapcsolatok keretében mindegyik országnak függetlennek és önállónak kell lennie, ami most kezd is megvalósulni. Ezek az elvek nem fértek össze a személyi kultusz rendszerével. A régi nyugati felismerésekkel egybehangzóan Gomulka megállapította:
"Ennek a rendszernek a lényege az volt, hogy a személyi kultusz ranglétráját állították fel. Minden körzetben külön-külön ilyen kultusz működött. A szocialista államok tömbjében Sztálin állott a ranglétra legmagasabb fokán. Mindazok, akik alacsonyabb fokon álltak, meghajtották fejüket előtte. Még pedig nem csupán a Szovjetunió többi vezetői, hanem a szocialista tábor országaiban működő kommunista pártok vezetői is. Ez utóbbiak, a központi első titkárok álltak a személyi kultusz általános ranglétrájának második fokán, aminek ellenében őket is felruházták a csalhatatlanság és bölcsesség palástjával. De kultuszuk csak annak az országnak a területét sugározta be, amelyben ők álltak a helyi ranglétra legfelső fokán. Bár a holdhoz hasonlóan csak a moszkvai nap fényét sugározták tovább, az hatáskörükben a hatalom teljességét jelentette. Így minden országban volt egy kultusz létra, felülről lefelé. A személyi kultusz talárjának viselője mindentudó volt. Ő volt a legokosabb ember, tekintet nélkül egyéni tudására és képességeire. Ez még nem volt olyan rossz, amikor egy értelmes és szerény embert öltöztettek a kultusz köpenyébe, de rosszabb, sőt egészen rossz dolog volt, amikor a hatalmi tisztséget és azzal a kultusz jogát egy középszerű ember, egy korlátolt végrehajtó vagy egy rohadt törtető ragadta magához. Az ilyenek esztelenül és pontosan temették a szocializmust."
Világos - jegyezte meg Gomulka -, hogy ebben a rendszerben a népi demokráciák és a Szovjetunió állami és pártkapcsolatai nem alakulhattak ki az egyenlőség elve alapján. Ennek a rendszernek egyszer s mindenkorra végét kell vetni, mert magának a munkásosztálynak a hitét is megrendítette a szocializmus eszméjében. A demokratizálás útja az egyetlen út, amely a szocializmus legjobb formájának kialakítására vezet. Erről az útról nem szabad letérni - fejezte be beszédének ezt a részét Gomulka, a lengyel nemzeti kommunisták újból felülkerekedett vezére.
Főként a kommunista párttagokhoz szóló Lássunk tisztán! című műsorszámunkban a lengyel Wladyslaw Gomulka központi első titkár székfoglaló beszédének néhány különösen tanulságos részletét ismertettük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Szünetjel