Nemzetközi sajtószemle

1956. október 28. 20:40 ● 08:18

Thury Zoltán
00:00 00:00

A műsor leirata

Szignál

Nemzetközi sajtószemlénk következik. A magyar szabadságharccal foglalkozó külföldi cikkeket ismertetjük. Ez ma sorrendben negyedik sajtótájékoztatónk.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa sürgősség kimondásával kezdi meg a magyar ügy tárgyalását. Az osztrák kormány kevéssel ezelőtt minisztertanácson határozta el, hogy felszólítja a Szovjetuniót járuljon hozzá a magyarországi szörnyű események befejeződéséhez. Kormányok, szervezetek, követségek, egyesületek mellettünk való, tömeges állásfoglalására került sor a legutóbbi harminchat órában. Az egységes nyugati közvélemény kialakításában természetesen nagy szerepe volt a nyugati sajtónak, a nyugati sajtó beszámolóinak és vezércikkeinek. Folytatjuk tehát ez alkalommal is annak bemutatását, milyen sorokkal járult hozzá a szabad sajtó az egységes világhangulat kialakulásához. Mindenekelőtt egy nyugat-berlini lap, rövid hírén át mutatjuk meg, hogy a magyarság iránti rokonszenv és együttérzés mennyire mély kapcsolatot teremtett ebben a válságos időben.
Tehát a nyugat-berlini Der Tagesspiegel szerkesztősége levelet kapott egy kelet-berlini olvasójától. Ez a levél szövege:
Kelet-Berlinben élek, de minden nap olvasom a nyugat-berlini lapokat. Látom, milyen kétségbeesett harcot vív a magyar nép. Csatolok ötven kelet-német márkát és kérem, vegyenek ezen gyógyszert és küldjék el a magyaroknak. Köszönettel.
A Der Tagesspiegel már továbbította az 50 keletnémet márkát kétezer nyugat-német márkával, a lap adományával együtt. A Tagesspiegel mai vezércikkéből idézzük a következő sorokat:
A Kremlnek tudomásul kell vennie, hogy a sztálinista korszakban a megszállt országok lakossága nemcsak a vezető kommunistákat gyűlölte meg, hanem mindent ami orosz. Legőszintébb rokonszenvünket fejezzük ki a bátor magyarok és lengyelek iránt. Velük vagyunk lélekben. Minden csodálatunk a szabadsághősöké. Ezeket a sorokat a Der Tagesspiegel című nyugat-berlini lapból idéztük.

A következőkben bemutatjuk a vasárnapi svájci újságok magyar vonatkozású állásfoglalását. Mindenekelőtt azt jelentjük be, hogy a svájci lapok, pártállásra való tekintet nélkül, valamennyien a magyar szabadságharcosok mellett foglaltak állást. Nagy meglepetésre a svájci kommunista párt hivatalos lapja, a Voix Ouvriere közölte hasábjain a nyugati hírügynökséges budapesti beszámolóit és a szabad rádióállomások anyagát. Ennél is nagyobb feltűnést keltett svájci körökben, hogy a lap elítélte a Szovjetunió magyarországi beavatkozását. A Voix Ouvriere a világ összes kommunista pártjának szempontjából katasztrofálisnak minősített a magyarországi szovjet magatartást.

A svájci szociáldemokraták szócsöve, a Le Peuple szerint a magyarországi események halálos csapást mérnek valamennyi kommunista pártra. A Peuple különösen az olasz Nenni-féle szociáldemokrata párt szovjetellenes hivatalos közleményét tartja nagy jelentőségűnek.
Nem vitás, hogy a magyar szabadságharc teljesen átformálja az egész munkásmozgalmi képet - írja a svájci szociáldemokraták lapja.

A svájci szövetségi fővárosban megjelenő Bund ezeket írja:
A Szovjetuniónak választania kell, kivonja-e csapatait Magyarországról, vagy sem. Ha igen, diadalmaskodnak a szabadságharcosok és a szovjet csatlósrendszer egyik kulcspontjának feladására kényszerült Moszkva. Ha Moszkva másként határoz, és fizikai fölényére támaszkodva vérbe fojtja a magyar szabadságharcot, úgy maga ellen fordítja a 400 milliós semleges Indián kívül a 600 milliós Kína ellenszenvét is. Moszkva válaszúthoz érkezett tehát és Európában vagy Ázsiában mindenképpen veszít.

A Neue Zürcher Zeitung döntő jelentőségűnek tartja az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának ma esti ülését. A lap a továbbiakban így ír:
Svájc semleges ország, és csak emberbaráti úton-módon segíthet a magyaroknak. Örvendetes tény, hogy a Svájci Vöröskereszt haladéktalanul akcióba lépett, és a svájci kormány adományaként nagy mennyiségű gyógyszert, kötszert és orvosi műszert küldött Magyarországra.

A Tribune de Lausanne megállapítja, hogy a Nagy Imre kormánynak nincs hatalma Magyarországon és az ország a szovjet csapatoktól eltekintve teljes egészében a szabadságharcosok kezén van.
A La Suisse című lap örvendetesnek tartja, hogy a szabadságharcosok politikai irányvonala világos és abban nincs se jobbra, se balra tolódás. A továbbiakban néhány sort idézünk a lap vezércikkéből: Hiába erőlködik a Szovjetunió, nem hiszi senki külföldön, hogy a magyarországi felkelést idegen hatalom ügynökei és azok cinkosai idézték elő. Ma még a svájci kommunisták is belátják, hogy ez nem igaz. Ha a magyarországi felkelők összeesküvők, akkor ez a világ legnagyobb összeesküvése, mert kilencmillió tagja van. Az idegen beavatkozók nem a nyugati hatalmak és azok állítólagos ügynökei, hanem a hatalomhoz ragaszkodó törpe kisebbség, amelyet csak a szovjet hadsereg tart uralmon. Ezeket állapította meg mai számában a La Suisse című svájci lap.

Áttérve az angol lapokra, most a Sunday Times egyik cikkét ismertetjük. Ezt Vansittart lord, a brit kormány volt külügyi államtitkára írta:
Több mint három évvel ezelőtt felkeltek a kelet-berlini munkások. Szovjet tankok gázolták le őket. Kelet-Európában egy ideg csend volt, majd Poznan következett. Azóta a repedés tovább terjedt. A lengyelek tovább lázongtak. Mi ellen lázadtak? Az oroszok ellen, akik kegyetlenül elnyomták őket. Magyarországon a felkelés még nagyobb erővel robbant ki mint máshol. A magyarok nyilván felejtették el, ami 1849-ben történt velük. A magyarok is gyűlölik az elnyomatást. Az is biztos, hogy a kommunizmust sem kedvelik, nem felejtették el a Kun Béla-féle piszkos időket.
A Sunday Times-ban Vansittart lord így folytatja cikkét:
Az egész világ rokonszenve Magyarország felé fordul, és felháborodással értesülünk arról, ami náluk történt. Mindenesetre a szabadság fellángolt és az orosz eszközök is végesek. Nem mindenhatóak ők sem a szabadság elnyomása terén. Reményünk ezekben a napokban megerősödött. Lehet, hogy még új csalódások várnak ránk. Nincs szükség arra, hogy jósolgassunk. De kétségtelen, hogy az emberi hősiesség fényes példáiról szerezhettünk tudomást. A kommunizmus hatalmas problémákkal került szembe, de még nem bénult meg. Ne feledjük, hogy a mag el van vetve és sokfelé már ki is csírázott. Milliók vágyódnak és sóvárognak a szabadság napja után. Imádkozzunk Istenhez, hogy ez a nap rájuk ragyogjon.
Befejezésül a Sunday Times mai cikkét ismertettük. A cikket Vansittart lord, volt angol külügyi államtitkár írta.

Szignál

Információk

Adásba került1956-10-28 20:40
Hossz0:08:18
CímNemzetközi sajtószemle
MűsorkategóriaNemzetközi sajtószemle
Ismétlések
1956-10-28 20:40
SzerkesztőThury Zoltán
Műsor letöltése MP3