Vasárnapi krónika

1956. november 11. 9:23 ● 08:50

Márai Sándor
00:00 00:00

A műsor leirata

Márai Sándor vasárnapi krónikája következik.

Nem igaz, hogy Magyarországon fasiszták, reakciósok felkelést szerveztek a népi demokrácia ellen. De igaz, hogy egy nép, amelynek békeszerződésben biztosított joga, hogy minden belső kérdésben szabadon éljen a politikai véleménynyilvánítás törvényes lehetőségeivel, békés utcai tüntetéssel jelét adta az elégedetlenségnek, amelyet kormányzatának balsikerű gazdálkodása felidézett.
Nem igaz, hogy Magyarországon forradalommal akarták eltávolítani a kommunista bábkormányt, amelyet választási komédiák ismételt sorozata után a Szovjetunió akaratából és jóváhagyásával nevezett ki a magyar kommunista párt. De igaz, hogy a Szovjetuniónak, valamint a magyar kommunista pártnak semmiféle joga nem volt ahhoz, hogy kommunistákból és társutasokból kormányt nevezzen ki Magyarországon. És igaz az is, hogy a nép egy olyan, bár kommunista, de mérsékeltebb és liberálisabb kormányzat kinevezését követelte, amely a kommunista Nagy Imre vezetése alatt reményt nyújtott arra, hogy a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi hibákat orvosolja.
Nem igaz, hogy fasiszták, nyugatosok, reakciósok, földalatti szervezkedéssel forradalmat szerveztek Magyarországon. De igaz, hogy baloldali, sőt kommunista írók, értelmiségiek hónapokkal a tragikus események előtt és hónapokkal a februári moszkvai pártkongresszus határozatai után nyilvános gyűléseken, sajtóban, parlamentben követelték, hogy a dolgozó magyarság életérdekeit súlyosan sértő gazdasági, politikai, szellemi visszaéléseket szüntessék meg, és egy emberségesebb, demokratikusabb és igazságosabb kormányzati rendszer váltsa fel az eddigit.
Nem igaz, hogy a külföldi, úgynevezett imperialista hatalmak aknamunkának minősített hírközlő és tájékoztató, rádiós és másféle tevékenysége megmérgezte a magyar ifjúság lelkét. De igaz, hogy tizenegy évi szakadatlan kommunista befolyásolás, nevelés és rábeszélés után az ifjúság ellenséges maradt a kommunista rendszerrel szemben, és az első alkalommal, amikor egy szabadabbnak vélt pillanatban módot látott erre, tiltakozott e rendszer igazságtalanságai ellen.
Nem igaz, hogy ez a tiltakozás túlment azon a határon, amely minden civilizált országban az állampolgárok törvényes joga. De igaz, hogy az egyetemi ifjúság egy fegyvertelen utcai tüntetésétől megrettent kommunista kormányzat behívta a Magyarországon állomásozó orosz hadosztagokat, hogy tankokkal fojtsák vérbe a tüntetést.
Nem igaz, hogy a kommunista magyar kormánynak joga volt az orosz csapatok segítségét kérni egy esetleges belső zendülést, utcai tüntetést, vagy akár általánosabb társadalmi elégedetlenség megnyilvánulásainak elfojtásához. De igaz, hogy az úgynevezett Varsói Szerződést olyan kormányok kötötték a szovjettel, melyek nem szabad és titkos választásokon megnyilvánult népakarat képviselői, és így nem is volt joguk ahhoz, hogy idegen csapatokat hívjanak az országba.
Nem igaz, hogy ezeknek a csapatoknak a Varsói Szerződés értelmében másféle jogosultságuk is volt, mint az, hogy külső ellenség támadása ellen a népi demokratikus hadseregekkel közös harcvonalon harcoljanak a megtámadott állam védelme érdekében. De igaz, hogy Magyarországot semmiféle külső ellenség nem támadta meg, amikor a kommunista kormányzat egy belső társadalmi tiltakozás elfojtására a szovjet csapatok tankosztagainak segítségét kérte. Igaz az is, hogy Nyugaton megalakult a szovjet imperialista támadó veszélyével szemben egy katonai védelmi szervezet, amelynek NATO a rövidített neve, és az is igaz, hogy e védelmi szervezet, amelyet szabad országok demokratikus, titkos választásokon kinyilvánított népakaratának bizalmából működő kormányzatok hívtak életre, a szerződés értelmében amerikai és angol katonai erőket tart kölcsönös megegyezéssel a kontinentális Európa egyes országaiban. Képzeljük el, hogy Franciaországban a munkásság elégedetlen a kormányzat politikájával, és utcai tüntetéseket kezd, új kormányt követel. És képzeljük el, hogy a francia kormány az esetleg közrendi szempontból veszélyesnek mutatkozó utcai tüntetés megfékezéséhez a Franciaországban állomásozó amerikai NATO-csapatok tankosztagainak segítségét kéri, amelyek vérbe fojtják a francia munkásságot és értelmiséget. Mert pontosan ez az elképzelhetetlenség történt Magyarországon.
Nem igaz, hogy előzetesen egyetlen lövés, sértés, támadás érte a Magyarországon állomásozó szovjet osztagokat. De igaz, hogy ezek a csapatok magyarországi kijelölt állomáshelyükről október 23-án a kommunista kormányzat kérésére vonultak fel Budapest utcáin, hogy ott gyilkolni kezdjenek fegyvertelen férfiakat, asszonyokat és gyermekeket.
Nem igaz, hogy a magyar értelmiség a Szovjetunió közvetlen határain egy, a Szovjetunió érdekeivel és biztonságával tökéletesen ellentétes kormányzatot akart. De igaz, hogy Budapest utcái visszhangoztak az értelmiség, munkásság és minden dolgozó ember szavától, akik a kommunista Nagy Imre miniszterelnökségét követelték, mert ebben a kommunistában lehetőséget láttak arra, hogy a XX. pártkongresszus szellemében egy emberszabású, méltányosabb, a dolgozó emberek jogos életigényeit valamennyire kielégítő politikai és gazdasági rendszer váltsa fel az előbbit.
Nem igaz, hogy a magyar társadalomnak nem volt joga ehhez a követeléshez, de igaz, hogy a Szovjetunió az október 23-i eseményeket és Nagy Imre kormányalakítását követő napokban első megdöbbenésében közzé adta ismert nyilatkozatát, amelyben elismerte a magyar dolgozó társadalmat sanyargató rendszer súlyos hibáit, és kijelentette, hogy ezek az országok a jövőben a kölcsönös egyenrangúság szellemében rendezhetik belső ügyeiket és a szovjethez fűződő kapcsolataikat.
Nem igaz, hogy Nagy Imre e kijelentés után mást is követelt a szovjettől, mint amire ez a hatalom késznek nyilatkozott. De igaz, hogy a szovjet e nyilatkozatot követően a magyar szabadságmozgalom vezetőit lépre csalta, becsapta, az országba új csapatokat hozott, és egy óvatlan pillanatban jó indulatúnak álcázott katonai tárgyalások közben megrohanta és lemészárolta a magyar népet.

Nem igaz, hogy Magyarország elpusztult. De igaz, hogy Magyarország túléli ezt a merényletet.

Márai Sándor olvasta fel vasárnapi krónikáját.

Információk

Adásba került1956-11-11 9:23
Hossz0:08:50
CímVasárnapi krónika
MűsorkategóriaKommentár
Ismétlések
1956-11-11 9:23
SzerkesztőMárai Sándor
Műsor letöltése MP3