Reflektor

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítjük. Ki küzd a barikádokon? - erre a kérdésre felel Reflektorunk.

Szignál

Ki küzd a barikádokon? A rendszer, a szovjet bajonettek tetejéről, nem fukarkodik a felelettel. A fasiszták küzdenek, a reakciós felbujtók, az alvilág, a fosztogatók és gyilkosok. A Szakasitsok, Erdei-Grúzok, Rusznyák professzorok, az idegen uralom megannyi szellemi cselédje ott szónokol a visszahódított mikrofon előtt és bizonygatja, hogy a bitang, a vandál, a véres csőcselék kelt fel a nemzet vívmányainak, a nép szabadságának eltiprására. Velük szemben, így mondották szó szerint, az igaz magyarok, a becsületes magyarok szilárdan tömörülnek a kormány és a párt mögé.
Így volna? Hát annyi szegénylegény, annyi haramia volna Magyarországon, hogy az igaz magyarok, becsületes magyarok szilárd tömörülése és a közhatalom minden fegyveres ereje együttesen sem bír velük? Annyian lennének, hogy szovjet sortüzek, páncélkocsik, repülőgépek nélkül nem tudtak megbirkózni velük? Az alvilág erősebbnek bizonyult, mint a felvilág, a banditák diadalmaskodtak a rendőrállam számtalan fegyverével és az egész tízmilliós honnal szemben? Bakonyi vadonná vált a haza, amelyben Zöld Marcik és Savanyú Jóskák szabják a törvényt?
Ki adna hitelt ennek az ostoba, ennek a perfid mesének, magyarok? Ki adna hitelt odahaza és széles e világon? Csak úgy belepillantunk a budapesti rádió riadt felhívásaiba és már ezekből is 50-60 gyár nevét tallózzuk ki, a magyar világ legnagyobb üzemeiét, amelyekben állt vagy áll még a harc. Ez lenne a csőcselék, a rablógyilkos társadalmi mocsár, a Hajógyár, a Győri Pieck gyár, a Ganz gyár, az Egyesült Izzó, a Danuvia, a Lőrinci Fonó, az Optikai Művek, az Április 4. Gépgyár, a Duclos Bányaipartelep, a Pamutipar, a Duna Cipőgyár proletariátusa? A Ferencváros, Újpest, a Váci út, Óbuda, Tata, Ózd nyomorfertályainak népességét nevezi haramiának az Akadémia utca, őket bélyegzik pirátoknak a Szakasitsok és Marosánok? Hát ha ezek az elnyomott, kifosztott, agyonszipolyozott munkások a hordalék, a csőcselék, az öldöklő és rabló pirátok bandája, akkor ugyan kik azok a becsületes magyarok, tisztességes magyarok, lelkes hazafiak, akik állítólag a kormány és a párt mögé tömörülnek? Talán azok az ifjak, akiknek koporsója felett ott zokog most anya és testvér? Talán az a honvédség, amely a barikádokon összeborult a lázadó néppel? Talán Budapest polgársága, amely puszta tenyérrel szállt szembe a szovjet páncélszörnyetegekkel, a Baross téren, a Fő utcán, végig a Körúton, a Rózsadomb tövében, a Nyugati pályaudvaron, Soroksáron, a Sándor utcában, Móricz Zsigmond terén, hogyan is győzhetnénk sorolni, a Duna bal partján és a Duna jobb partján mindenütt? Eh, minek ide a szó! Fasiszta csőcselékről, rablókról, gyilkosokról beszélnek, mikor mindenki tudja, ők maguk tudják a leginkább, hogy az egész nemzet kelt fel ellenünk, minden rétegében, minden korosztályában, minden eszmei csoportjában. Együtt, válogatás és megkülönböztetés nélkül, a vörös rémuralommal szemben. Felkelt éspedig úgy kelt fel, hogy annak múlhatatlan dicse örök századokra szól, nemcsak a mi történelmünkben, de az egész emberiség történelmében, amely az igazság és a szabadság tragikus krónikáját írja meg. Vessünk csak egy pillantást határainkra, hogy lássuk, hova ékelődtünk be, várhatunk-e valahonnan is segítséget? És vessünk egy pillantást a magyar glóbusz tájrajzára, van-e még ország a földön, amely alkalmatlanabb a védtelen tömegek küzdelmére? Sehol és semmi mellettünk. Mennyi keserűségnek, mennyi kétségbeesésnek, mennyi tomboló háborgásnak, kellett felgyülemlenie, hogy a nép mégis, még a természettől is magára hagyatva, felvegye a harcot a talpig fegyveres martalócok ellen. Felvegye és úgy söpörje el őket nem órák, de percek alatt, hogy füstjük se látszanék már a magyar láthatáron, ha mészárlásra nem indulnak védelmükben moszkvai kegyuraik vörös zsoldosai!
Ezek az Akadémia utcai felszabadítók és honalapítók, akik most tatárjaikat küldik a forradalmi nemzetre, a minap még arra esküdtek, hogy tiszta lapot nyitnak történetünkben. Nos hát, a tiszta lap megnyílt. De nem ők nyitották meg, hanem a véres szerda és a véres csütörtök mártírjai, a magyar nép nyitotta meg, az írta rá az Igét, soha el nem halványulható lángbetűkkel. Azok pedig, akik e nép ellen, mely csak a szabadságáért és kenyeréért küzdött, kivezényeltették a szovjet halált, örökre, félre ne értsük, örökre törvényen kívül helyezték magukat. Ahhoz fogható árulást, amilyet az Akadémia utca cinkosai követtek el a nemzet ellen, nem követtek el még nemzet ellen. És nemzet sem tagadott meg még úgy árulót, ahogyan a vérző és gyászoló magyar nép tagadja most meg hóhérait.
Ám térjünk vissza kiinduló pontunkra és tisztázzuk a kérdést, mert nagyon fontos tisztázni, ki küzd a barikádokon? Ők azt mondják, az alvilág, a banditanépség, a mocsár és a mélység. Mi azt mondjuk, hogy az egész nemzet, oly hősiességgel és önfeláldozással, ami példát nyújthat minden népeknek. Amikor Franciaország, másfél századdal ezelőtt kivonult a torlaszokra és puszta kézzel szembeszállt az uralkodó hatalommal, majd utóbb szinte az egész világgal, megszületett a szállóige, hogy: impossible n'est pas français! A lehetetlen nem francia! Ez a gőgös, büszke és drámai jelmondat már a miénk. Ami lehetetlen, az nem magyar! A küzdelem, ami változatlanul tart még a gyárakban, a lefegyverezett nép, amely élet-halál viadalt vív egy barbár világhatalom acélszörnyeivel, az ifjúság, amelyet megragadtak már bölcsőjében, hogy janicsárjaikká neveljék és most torlaszra száll velük szemben, a békés polgár, aki nem dobja el fegyverét, pedig életét kínálják neki e mozdulatért, a felfegyverzett hajcsár és porkoláb, akit arannyal vettek meg a maguk szolgálatára és most a maguk ellenségét ismerték meg benne, ez mind lehetetlen és mégis lehetséges, mégis magyar. Elég e vérben gázoló lakájuralom ködös, hamis, hazug jelentéseit szemlélni és már ezekből is kibontakozik az a nagyszerű, az a szívszorító lehetetlenség, ami örök magyar valósággá vált.
A véres szerda és e véres csütörtök vörös Nérói azzal hirdették meg statáriumukat, hogy a nép könyörtelenül le akar számolni a rablókkal, fosztogatókkal, fasiszta banditákkal, gyilkos csőcselékkel. A valóságban nem a nép akar leszámolni a forradalommal, mert ez a forradalom maga a nép, hanem ők akarnak leszámolni a néppel, mert ez a nép maga a forradalom. Ezért kellett tisztáznunk, ki küzd a barikádokon? Mert így tudjuk és meghirdethetjük, hogy minden halálos ítélet, amely elhangzik, nem verdikt, hanem gyilkosság, nem igazság, hanem rémuralom, amint minden magyar, aki elhull vesztőhelyeiken, nem bűnhődő, hanem vértanú. Az árulók rendszerének bűnei megmérhetetlenek. A fullasztó felelősséget, amely előbb-utóbb végez velük, viselniök kell, és viselni fogják. Van-e ennél a felelősségnél súlyosabb? Lehetetlen. De a magyar nép éppen most bizonyította be a véres szerda és a véres csütörtök barikádjain, hogy nem ismeri a lehetetlent. Tudják hát meg a vörös Haynauk, minden vérbíráikkal és bakóikkal együtt, hogy egyetlen élet sem marad megtorlatlanul és a szuverén nemzet, ha úgy kell, még a lehetetlennél sem torpan meg, ha bűnhődésükről lesz szó!

Szignál

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítettük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!