A magyar-osztrák határra küldött tudósító jelentése

Kedves Hallgatóink, a magyar-osztrák határra küldött tudósítónk jelentését ismertetjük.

Tegnap, az esti órákban Budapestről egy osztrák újságíró érkezett vissza Ausztriába. Azzal ez első vöröskeresztes transzporttal jött, amelyet az oroszok több napi visszatartás után végre szabad földre engedtek. Elmondotta, hogy a hajnali órákban, amikor az orosz csapatok bevonulása megkezdődött, Budapest népe kétségbeesetten állt az utcákon, gyermekek és asszonyok zokogtak, a férfiak pedig fegyver után néztek. Az első pillanatban úgy látszott, hogy az orosz árulás és az orosz túlerő fenyegető réme teljesen megbénítja Budapest védőinek minden lelki és testi erejét. A kétségbeesés azonban csak rövid ideig tartott. Az első órák kétségbeesése és félelme után a budapesti lakosság ellenállásra szánta el magát, és emberfeletti hősiességgel igyekezett megakadályozni, hogy a szovjet csapatok veszteség nélkül kerítsék hatalmukba a fővárost. De az első órákat - mondja az Ausztriába érkezett osztrák újságíró - a kétségbeesés, a rémület első pillanatait, a zokogó asszonyokat és gyermekeket, a megdöbbenésnek ezeket a rettenetes perceit soha az életemben nem fogom elfelejteni, és álmaimban is kísérteni fog. Az osztrák újságíró elmondotta, hogy a vasárnapi általános orosz támadás legfeljebb csak fegyveres sikereket tudott elérni, de a lakosság mérhetetlen szabadságvágyát és további ellenállási szándékát nem tudta megtörni. Jellemző példája ennek, hogy az egész ország területén változatlanul tovább folyik az általános sztrájk.
A sztrájk folytatásának egyik megrázó epizódja játszódott le Mosonmagyaróvárott. Az orosz csapatok parancsnoka felszólította a lakosságot a munka felvételére. A polgármestert akarta kényszeríteni arra, hogy mozdítsa meg a munkásságot és kezdjék meg a termelést. A polgármester így válaszolt: "Miért és kiért dolgozzunk?" A szovjet parancsnok dühbegurult és azzal fenyegette a polgármestert, hogy felakasztatja az első fára. A polgármester így válaszolt: "Ön felakasztathat engem, de ezzel semmit sem segít, mert a nép akkor sem fog dolgozni."
A Budapestről, a győri útvonalon át érkezett újságíró a továbbiakban beszámol arról, hogy egyes városokban, ahol a szovjet csapatoknak sikerült a hatalmat visszaszerezniök, a szovjet fegyverek védelme alatt újra megjelentek az ÁVH-s pribékek. Csak szovjet fegyveresek kíséretében mernek a lakosság ellen törni. Ahol szovjet védelemben részesülnek, ott fenyegetőznek és kegyetlenkednek. Máshol azonban még mindig nem szivárogtak elő. A lakosság gyűlölettel és megvetéssel tekint az odújukból előbújt ÁVH-sokra. Azt is tapasztalni lehet, hogy egyes helyeken maguk az orosz katonák is megvetéssel és utálattal nézik a magyar ÁVH-sokat, akik a forradalom napjaiban eltűntek, és most csak idegen fegyverek árnyékában merészkednek ismét elő, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták. Annak ellenére, hogy a lakosság elkeseredett a szovjet árulás miatt, és hogy a félelem szorítja össze az emberek szívét, az orosz katonákkal szembeni gyűlölet számos helyen most is megnyilvánul. Tudósítónk egy újabb jelentése kiegészíti a magyaróvári sztrájkról szóló előző híradásunkat. Miután a polgármester visszautasította a szovjet parancsnok munkára szóló felhívását, az oroszok a lakosságot akarták kényszeríteni a munka megkezdésére. Magyaróvár népe azonban egyöntetűen azt válaszolta, hogy csak akkor tér vissza munkahelyére, ha a szovjet csapatok kivonulnak az országból.
Más jelentések a soproni diákok véleményéről számolnak be. A soproni ifjúság, amely részt vett a harcokban és hősiesen fedezte a fegyvertelen menekülők visszavonulási útját, azon a véleményen van, hogy a sztrájk továbbra is az a fegyver marad, amely az oroszokat és az általuk létrehozott és létrehozandó bábkormányokat arra tudja kényszeríteni, hogy a magyar nép követeléseinek előbb-utóbb engedjenek. Magyarország lakossága - mondják a soproni diákok - tudja, hogy a sztrájk súlyos következményekkel jár, és sok szenvedés okoz magának a népnek is, ennek ellenére ezt a fegyvert később is hajlandók alkalmazni.
A határról érkezett ma reggeli jelentések szerint, a hegyeshalmi határőrs épülete továbbra is a szabadságharcosok kezén van. Az ellenállást egy észak-magyarországi bányász vezeti. A szovjet csapatok parancsnoka tízpercenként szólítja fel az épület védőit a megadásra. Azzal is fenyegeti a védőket, hogy további harc esetén könyörtelen lesz, és Hegyeshalom községét a földdel teszi egyenlővé. A szovjet felhívásra a védők azzal válaszoltak, hogy megadásról csak akkor lehet szó, ha már valamennyien meghaltak. Ezzel kapcsolatban a Nyugatra visszaérkezett vöröskeresztes misszió tagjai elmondották, hogy három emigráns magyar újságíró, akik velük együtt indult vissza Nyugatra, látva a hegyeshalmi védők hősiességét, nem jött ki Ausztriába, hanem csatlakozott a szabadságharcosokhoz. A három újságíró közül kettő Belgiumban, egy pedig Svédországban él. Amikor a vöröskeresztes kocsik átlépték a határt, a három emigráns magyar újságíró visszafordította autóját Magyarország felé, és a védők megsegítésére sietett.
Magyaróvár felől két pap vezetésével nagyobb ifjúsági csoport is megindult Hegyeshalom felé, hogy fegyverrel a kézben támogassa a hegyeshalmi védők harcát.
A szentgotthárdi határszakaszra küldött tudósítónk jelenti, hogy a Szentgotthárdi Selyemgyár kéményén még mindig a felkelők zászlója leng. Még a forradalom előtt, a kommunista hatóságok ezer forintos jutalmat ígértek annak, aki a kémény tetejéről egy megrongálódott villámhárítót eltakarít. Senki sem vállalkozott. A forradalom első óráiban azonban 15 fiatalember mászott fel, hogy a kémény tetején kitűzze a felkelők zászlaját. Most, amikor Szentgotthárdon ismét a szovjet és ÁVH-s kötelékek az urak, még mindig nem találtak vállalkozót arra, hogy a szabadságharc zászlaját eltávolítsa.

Kedves Hallgatóink! Az osztrák-magyar határra kiküldött tudósítónk jelentéseit olvastuk fel.