00:00 | 00:00 |
A műsor leirata
Kedves hallgatóink! Most felolvassuk soron kívüli kommentárunkat a Szovjetunió új helyzetéről a lengyel és a magyar események következtében.
A nemzetközi közvélemény, az egész világsajtó egyetért abban, hogy a lengyel és a magyar nép szabadságharca egészen új világpolitikai helyzetet teremt. Az egész magyar nemzet, a társadalom minden rétege egységesen kelt föl az idegen elnyomatás és a kommunizmus ellen. A forradalom lángjaiban tragikus világossággal mutatkozik meg a Szovjetunió három súlyos betegsége: a birodalom kormányzati módszerei csődöt mondottak, a nemzetközi kommunizmus végső válságba került és a belső harcok a moszkvai vezetők között soha eddig nem tapasztalt erővel újultak ki.
Nézzük először a szovjet birodalom kormányzati módszereinek csődjét. A Szovjetunió kormányzati elvvé emelte az erőszakot. Elnyomott minden szabadságot és függetlenséget. Sztálin nem kétféle mértékkel mért, ugyanúgy bánt a Szovjetunió népeivel, mint a megszállott országokkal. Ázsiai jellegű despotizmus uralkodott a népek fölött, amely a rendőri terrorra és a hadseregre támaszkodott. A zsarnokságnak ez a rendszere csak addig tudott megállni, amíg a zsarnok életben volt. Hogy most az elnyomott népek ügye győzni fog, az nem jámbor reménykedés, amely abból áll, hogy a jó előbb-utóbb győzedelmeskedik a rosszon. Itt konkrét történeti folyamatról van szó, vagyis arról, hogy semmiféle önkényuralom nem állhat fenn a kényúr halála után. A diktátoroknak a történelemben még sohasem voltak utódaik. A diktatúrát, ahogyan az Sztálin életében működött, nem tudja folytatni sem a nyájaskodó Hruscsov, sem a restaurációt sóvárgó Molotov, legfeljebb ideig-óráig meg tudják akadályozni, hogy a válság katasztrófával és összeomlással végződjék. Hruscsov hiába kényszerült a nyájaskodó politikára, ez nem tudja együtt tartani a birodalmat, mert a szabadság és zsarnokság között képtelenség békét teremteni. Molotov pedig hasztalanul iparkodik restaurálni a sztálinizmust, mert a zsarnok személye kivételes történelmi jelenség, és ugyanaz a személy sohasem ismétlődik meg a történelemben. Így az ázsiai despotizmus mintájára megszervezett birodalom kormányzati módszerei most olyan válságba jutottak, amelyből nincsen menekvés.
Ehhez járul a másik tény, amely nyilvánvaló lett a most folyó magyar szabadságharc következtében. A nemzetközi kommunizmus, amely eddig Moszkvától függött, mindinkább kisiklik a központi irányítás alól. A magyar munkásság, az egész magyar társadalom harca bizonyságot tett arról, hogy maga a munkásosztály kelt föl a kommunizmus ellen. Miközben Budapest utcáin a magyar munkások vére folyik, a nyugati kommunista vezérek nem tudják megmagyarázni a párttagoknak, hogy ez a munkásság érdekében történik.
A lengyel és a magyar nép szabadságharca alapjában rendíti meg a nyugati kommunista pártokat, amelyek valamikor a Szovjetunió külpolitikájának nyugatra tolt előőrsei voltak. Ezekre most már nem számíthat a Szovjetunió olyan mértékben, mint a sztálini korszakban. A legnagyobb nyugati kommunista pártban, az olaszban már az első budapesti hírek hallatára mérhetetlen nyugtalanság keletkezett. Mindenkit mélységesen megdöbbentettek a drámai események, amelyek egy nemzet szabadságakaratáról számoltak be. A kommunista vezetők, magukra maradva most azt próbálják hangoztatni, hogy a magyarság nem is a függetlenségért és a szabadságért harcol, hanem a szocializmus úgynevezett építésének különböző módjairól és útjairól van szó. De ma már nincsen olyan olasz vagy francia munkás, aki ne látná világosan, hogy a lengyel és a magyar nép két olyan követeléssel lépett fel, amely homlokegyenest ellenkezik a kommunizmussal, vagyis követeli a nemzeti függetlenséget és a demokráciát. Ennek következményei beláthatatlanok a nyugati kommunista pártokra nézve. A mítosznak vége, a kommunista hitrege szertefoszlott. A Szovjetunió a magyar és lengyel események következében elveszíti azokat a híveit is, akik még megmaradtak a sztálintalanítás után a nyugati munkások között. Ez a tény még inkább fokozza a nagy válságot, a szovjet birodalom kormányzati módszereinek csődjét.
A Szovjetunió harmadik súlyos betegsége, amelyet teljes egészében a világ elé tár a magyar és lengyel szabadságharc, a moszkvai vezetők között dúló belső harc. A birodalom eresztékeiben roppant meg, mert a régi kormányzati elvek helyébe nem tudtak újat állítani. Nagymértékben elveszítette mitikus vonzó erejét és propaganda hatását a nemzetközi kommunizmusra, és munkásmozgalmakra, és ehhez járul, hogy a moszkvai vezetők nem tudnak megállapodni sem a trónutódlásban, sem a kollektív vezetésben. Egyikük sem elég erős arra, hogy legyőzve társait korlátlan diktátor legyen. A diktatúrát szeretnék folytatni, de olyan diktatúra még nem volt, amelyet kollektív módon gyakoroltak volna. Olyan diktatúra még nem volt, amelyben három-négy vagy több diktátor egyszerre kormányzott volna.
Kiderült, hogy a Szovjetunió három nagy betegségét két olyan nép leplezte le, amelynek történeti tudata és sajátos magasabb rendű művelődése van. Kiderült, hogy olyan régi művelődéseket, mint a magyar és lengyel, a szovjet politika nem volt képes megmérgezni, és végképpen besorozni egy kegyetlenül megszervezett ázsiai despotizmusba. Az orosz bolsevizmus ateista vallást, kommunista hitregét teremtett, amelynek istene ledőlt. Az orosz bolsevizmus egy olyan köztársaság, amelynek koronázatlan császára volt, de a császár meghalt, és nincs utódja. Az orosz bolsevizmus egy dogma, vallásos hittétel, amely nem kinyilatkoztatásra támaszkodik, de naponta változik, és híveitől bizonyosságot követel hit nélkül. De ilyen hívek már nincsenek. Miközben a magyar nép élet-halál harcát folytatja az idegen elnyomatás és a kommunizmus ellen, az egész nyugati világ tanúja a kommunista dogmák összeomlásának.
Recseg-ropog a birodalom, amelyet a régi módszerekkel alátámasztani már nem tudnak. A kommunista ideológia szárnyaszegetten hull alá. A zsarnok utódai dulakodnak, de a trónt egyik sem tudja elfoglalni. Az elnyomott népek bizonyságot tesznek arról, hogy nem hajlandók egy olyan társadalomban élni, amelyet megfosztottak emberi jellegétől. Bizonyságot tesznek arról, hogy a bolsevista rend, ez a szervezett anarchia sohasem győzhet azon a régi európai szellemen, azon a nagy és kipróbált műveltségen, amely a magyaroké és a lengyeleké.
Kedves hallgatóink! Felolvastuk soron kívüli kommentárunkat a Szovjetunió új helyzetéről a lengyel és a magyar események következtében.
Zene
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!
A nemzetközi közvélemény, az egész világsajtó egyetért abban, hogy a lengyel és a magyar nép szabadságharca egészen új világpolitikai helyzetet teremt. Az egész magyar nemzet, a társadalom minden rétege egységesen kelt föl az idegen elnyomatás és a kommunizmus ellen. A forradalom lángjaiban tragikus világossággal mutatkozik meg a Szovjetunió három súlyos betegsége: a birodalom kormányzati módszerei csődöt mondottak, a nemzetközi kommunizmus végső válságba került és a belső harcok a moszkvai vezetők között soha eddig nem tapasztalt erővel újultak ki.
Nézzük először a szovjet birodalom kormányzati módszereinek csődjét. A Szovjetunió kormányzati elvvé emelte az erőszakot. Elnyomott minden szabadságot és függetlenséget. Sztálin nem kétféle mértékkel mért, ugyanúgy bánt a Szovjetunió népeivel, mint a megszállott országokkal. Ázsiai jellegű despotizmus uralkodott a népek fölött, amely a rendőri terrorra és a hadseregre támaszkodott. A zsarnokságnak ez a rendszere csak addig tudott megállni, amíg a zsarnok életben volt. Hogy most az elnyomott népek ügye győzni fog, az nem jámbor reménykedés, amely abból áll, hogy a jó előbb-utóbb győzedelmeskedik a rosszon. Itt konkrét történeti folyamatról van szó, vagyis arról, hogy semmiféle önkényuralom nem állhat fenn a kényúr halála után. A diktátoroknak a történelemben még sohasem voltak utódaik. A diktatúrát, ahogyan az Sztálin életében működött, nem tudja folytatni sem a nyájaskodó Hruscsov, sem a restaurációt sóvárgó Molotov, legfeljebb ideig-óráig meg tudják akadályozni, hogy a válság katasztrófával és összeomlással végződjék. Hruscsov hiába kényszerült a nyájaskodó politikára, ez nem tudja együtt tartani a birodalmat, mert a szabadság és zsarnokság között képtelenség békét teremteni. Molotov pedig hasztalanul iparkodik restaurálni a sztálinizmust, mert a zsarnok személye kivételes történelmi jelenség, és ugyanaz a személy sohasem ismétlődik meg a történelemben. Így az ázsiai despotizmus mintájára megszervezett birodalom kormányzati módszerei most olyan válságba jutottak, amelyből nincsen menekvés.
Ehhez járul a másik tény, amely nyilvánvaló lett a most folyó magyar szabadságharc következtében. A nemzetközi kommunizmus, amely eddig Moszkvától függött, mindinkább kisiklik a központi irányítás alól. A magyar munkásság, az egész magyar társadalom harca bizonyságot tett arról, hogy maga a munkásosztály kelt föl a kommunizmus ellen. Miközben Budapest utcáin a magyar munkások vére folyik, a nyugati kommunista vezérek nem tudják megmagyarázni a párttagoknak, hogy ez a munkásság érdekében történik.
A lengyel és a magyar nép szabadságharca alapjában rendíti meg a nyugati kommunista pártokat, amelyek valamikor a Szovjetunió külpolitikájának nyugatra tolt előőrsei voltak. Ezekre most már nem számíthat a Szovjetunió olyan mértékben, mint a sztálini korszakban. A legnagyobb nyugati kommunista pártban, az olaszban már az első budapesti hírek hallatára mérhetetlen nyugtalanság keletkezett. Mindenkit mélységesen megdöbbentettek a drámai események, amelyek egy nemzet szabadságakaratáról számoltak be. A kommunista vezetők, magukra maradva most azt próbálják hangoztatni, hogy a magyarság nem is a függetlenségért és a szabadságért harcol, hanem a szocializmus úgynevezett építésének különböző módjairól és útjairól van szó. De ma már nincsen olyan olasz vagy francia munkás, aki ne látná világosan, hogy a lengyel és a magyar nép két olyan követeléssel lépett fel, amely homlokegyenest ellenkezik a kommunizmussal, vagyis követeli a nemzeti függetlenséget és a demokráciát. Ennek következményei beláthatatlanok a nyugati kommunista pártokra nézve. A mítosznak vége, a kommunista hitrege szertefoszlott. A Szovjetunió a magyar és lengyel események következében elveszíti azokat a híveit is, akik még megmaradtak a sztálintalanítás után a nyugati munkások között. Ez a tény még inkább fokozza a nagy válságot, a szovjet birodalom kormányzati módszereinek csődjét.
A Szovjetunió harmadik súlyos betegsége, amelyet teljes egészében a világ elé tár a magyar és lengyel szabadságharc, a moszkvai vezetők között dúló belső harc. A birodalom eresztékeiben roppant meg, mert a régi kormányzati elvek helyébe nem tudtak újat állítani. Nagymértékben elveszítette mitikus vonzó erejét és propaganda hatását a nemzetközi kommunizmusra, és munkásmozgalmakra, és ehhez járul, hogy a moszkvai vezetők nem tudnak megállapodni sem a trónutódlásban, sem a kollektív vezetésben. Egyikük sem elég erős arra, hogy legyőzve társait korlátlan diktátor legyen. A diktatúrát szeretnék folytatni, de olyan diktatúra még nem volt, amelyet kollektív módon gyakoroltak volna. Olyan diktatúra még nem volt, amelyben három-négy vagy több diktátor egyszerre kormányzott volna.
Kiderült, hogy a Szovjetunió három nagy betegségét két olyan nép leplezte le, amelynek történeti tudata és sajátos magasabb rendű művelődése van. Kiderült, hogy olyan régi művelődéseket, mint a magyar és lengyel, a szovjet politika nem volt képes megmérgezni, és végképpen besorozni egy kegyetlenül megszervezett ázsiai despotizmusba. Az orosz bolsevizmus ateista vallást, kommunista hitregét teremtett, amelynek istene ledőlt. Az orosz bolsevizmus egy olyan köztársaság, amelynek koronázatlan császára volt, de a császár meghalt, és nincs utódja. Az orosz bolsevizmus egy dogma, vallásos hittétel, amely nem kinyilatkoztatásra támaszkodik, de naponta változik, és híveitől bizonyosságot követel hit nélkül. De ilyen hívek már nincsenek. Miközben a magyar nép élet-halál harcát folytatja az idegen elnyomatás és a kommunizmus ellen, az egész nyugati világ tanúja a kommunista dogmák összeomlásának.
Recseg-ropog a birodalom, amelyet a régi módszerekkel alátámasztani már nem tudnak. A kommunista ideológia szárnyaszegetten hull alá. A zsarnok utódai dulakodnak, de a trónt egyik sem tudja elfoglalni. Az elnyomott népek bizonyságot tesznek arról, hogy nem hajlandók egy olyan társadalomban élni, amelyet megfosztottak emberi jellegétől. Bizonyságot tesznek arról, hogy a bolsevista rend, ez a szervezett anarchia sohasem győzhet azon a régi európai szellemen, azon a nagy és kipróbált műveltségen, amely a magyaroké és a lengyeleké.
Kedves hallgatóink! Felolvastuk soron kívüli kommentárunkat a Szovjetunió új helyzetéről a lengyel és a magyar események következtében.
Zene
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!
Információk
Adásba került | 1956-10-26 1:40 |
Hossz | 0:09:24 |
Cím | Soron kívüli kommentár |
Műsorkategória | Kommentár |
Ismétlések |
1956-10-26 1:40 |
Szerkesztő | Horváth Béla |