Londoni tükör

1956. október 21. 15:16 ● 13:48

Szabó Zoltán
00:00 00:00

A műsor leirata

Zene

Kedves hallgatóink, most Londoni tükör című műsorszámunk következik.

Zene

Most átadjuk a szót angliai munkatársunknak.

Ilyenkor októberben véget ér a tömeges idegenforgalom Londonban. Milyen kár, hogy nem a napos októberben jönnek ide látogatóba. Lángolnak a parkokban az élő sövények őszi virágai, csillog a harmat a smaragdzöld pázsiton, zölden peregnek le méltóságteljes lassúsággal a levelek. A budai erdők bíbor és rozsabarna színeiért nem kárpótol. Szépek a budai erdők? – kérdeztem egy hazalátogatótól. Tündérszép, de ők észre sem veszik. És olyan mérgesen, mint amilyen mindenki, aki hazulról jön, mondotta, minek kellett ezt is elrontani? Az örömeiket elveszi a sok gond. Angliában ilyenkor kezdődnek az októberi ünnepek. Északon még aratnak, délen már szántanak. Dél-Angliát ugyanis körülöleli a meleg Golf-áram. Észak-Angliában már nincs hatása, ezért van óriási eltolódás a mezőgazdaság életrendjében az ország déli és északi része között. Az őszi szántás ünnepélyes formák között kezdődik, idén nemzetközi versennyel. A szántás a legősibb földművelő tudomány, kétezer évvel ezelőtt se csinálták másként. És, ha az egyiptomiaknak megfelelt, nekünk is jó lesz – mondják az angolok. Könnyebben, gyorsabban, mélyebben tudják ma beforgatni a trágyát a gépek segítségével, de kell hozzá tudás, gyakorlat és hozzáértés. Angliában minden évben van szántóverseny, de eddig a szigetlakó íreknek, skótoknak és angoloknak volt a magánügye. Temze-parti falu szélén tartották marhavásár napján, gépkiállítással összekötve. Pár napig mulatták magukat, nappal a versenyen, esete a sok százéves zsúpfedeles ivóban, amit úgy hívnak, Kocsma az öreg harcos kakashoz.

….összekötve. Pár napig mulatták magukat, nappal a versenyen, esete a sok százéves zsúpfedeles ivóban, amit úgy hívnak, Kocsma az öreg harcos kakashoz. Idén Oxford közelében, a Temze-parti „Laposon” minden versenyzőknek, tizenegy idegen nációbelinek is egy fél holdnyi rétet, amit három egymásután követendő napon kellett szántani és beforgatni. Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland, a tengerentúliak. Francia, belga, német, dán, finn, svéd, norvég az európaiak. Traktorral szántanak, fényesre pucolt, kicsi jószágokon örökösen hátrafordulva nézik, hogyan követi őket a barázda. A nézők biztatnak és kritizálnak, az öregek bölcsködnek, a fiatalok hencegnek, ahogy az már szokás. Hiába viselnek a férfiak ugyanolyan öltönyt, mint a city-beli hivatalnokok, lerí róluk a mesterségük. Barázdás a napbarnított bőrük, jobban illene rájuk a bő szárú ing, vállukra a szűr és kezükbe a pásztorbot, sajnos odahaza se viselik már. A versenyt egy írországi nyerte. Az angol versenyző nő volt, a tavalyi bajnok. Egyetemet végzett farmer felesége, versenyautója van, szőke légies tünemény az öreg parasztgazdák között. Egyhangú volt a vélemény, hogy a kontinensbeliek sokkal gyorsabban szántottak, de nem is volt olyan mély és gazdag a forgatás. Egy öreg bölcs, hajdúsági paraszt megnyerhette volna. Ilyenkor ősszel, minden évben eszembe jut, hogy mit is mulasztottam a nyáron. nem éltem falun, pedig az az igazi vakáció. Otthon az volt. Egyszer-egyszer odalestem egy rétre, ahol apácák kaszáltak, megálltunk egy cséplőgép muzsikáját hallgatni Belgiumban, de ez nem elég. Októberben almaszüretre kell menni Angliában. Összeesik az aratási ünneppel. Nagyon büszkék az almájukra az angolok, én csak magamban mondogatom, hogy a sárosi almánk csak jobb ízű. Londoban is megtartják az arató ünnepet ilyenkor. A Covent Garden piacán van a Szent Pál templom. A gyümölcs.. egyik végén az isten háza, a másikon a Covent Garden operaház. Ők zárják le az árkádos teret, amit a londoniak is piazzának hívnak. Olyan a templom, mint egy nagy csűr. Széles eresze van, reggel hatkor a harang szava jelzi a piac kezdetét. Délig áll a vásár, viszik a virágot a kévébe kötve a vállukon, száll a virágillat utánuk, targoncára felépítik a csokrukat és megindulnak a belvárosi utcák sarkára árulni őket. Az ember az operából jövet, éjjel már teherautók közé lép ki. Korán éled a piac, mint a vásárcsarnok.. Déli harangszó hív a szentelésre, a templom belül is olyan, mint egy csűr. Fagerendás a teteje, csüngnek le az arató szalmakoronák. A falusiak és londoni árusok viszik kosarakban a legszebb gyümölcsöt és főzeléket, az oltár olyan, mint egy óriási csendélet. Búzakévék állnak az oltár két oldalán, az Úr asztalán fonott kalács. Házi cipók sorakoznak az imazsámolyokon, boroshordót gurítanak a keresztelő medence mellé. A padsorok alján sorban az alma-, narancs-, banán-, szőlő- és gesztenenyefüzér. A pap derékig áll a virágok között és megáldja a termést és gondozóját. Mindenki térden állva elmondja a Miatyánkot. Rövid a szertartás, a gyümölcs ott marad és majd a szegényeké lesz. A kofák és kertészek betérnek egy pohár sörre az ivóba. Sepernek a téren, kulanova táncol este, had ragyogjon a piac. Remélem eszébe jut valakinek az operaháziak közül bevinni az orosz táncosokat valamelyik próbájuk után ebbe az elragadó templomba. Talán, ha ezt látják, a szomorú kemény tekintetük egyszer legalább meglágyul. A többi hagyományos októberi szertartás London környékén van. Az egyik a kacsalakoma Elsbury-ben, Oxford közelében. Ősi fogadójában, a Bikafejhez címzett szállóban, amely hatszáz éves és fekete-fehér tölgygerendás ház, itt van az ebéd. Heti vásár napján tartják. A polgármester bíborbéléses köpenyben, aranylánccal a nyakában, koronás pálcájával a kezében fogadja a vendégeit. A ceremóniamester, aki a szálloda pincére, elkiáltja magát: Íme, az Elsbury-i kacsák. És a szakácsok és kukták hozzák a sülteket az ezüsttálakon. Háromszáz évvel ezelőtt ugyanilyen népi táncosok kísérték hegedűszóra, tánclépésben a pecsenyét. A győztes, vagyis legomlósabb húsú kacsa tenyésztője egy kicsi erszényben újonnan vert aprópénzt kap. A kacsákat a tenyészők ajándékozzák, és az iskolákban és a szegényházban fogyasztják el. A kövér idei kacsa Angliában októberra hízik meg. Tömni ugyanis nem szabad, ezt tiltja az állatvédő egylet. Libamájat ezért kell Magyarországról importálni. Egy másik októberi ünnep, az első osztrigahalászat és lakoma. Kelet-Angliában Colchester-ben tartják. Hogy hány éve ünneplik ugyanezen a szertartással, ők maguk sem tudják, de a rómaiak Britanniájában kétezer évvel ezelőtt is a colchester-i osztrigát szerették legjobban a római légió katonái. A városka polgármestere egy kedves kövérkés asszony, szintén ornátusban, háromszögű kalapban, csipkés fodorral a nyakában és prémes kötényben áll a csónakban és húzza ki az első idei osztrigahálót. Ne gondoljanak kérem heringhalászatra, ami a legnehezebb. A kicsi hálót csak végighúzzák a köves, sekély talajon és megtelik kagylóval. Az osztrigának Colchester a Didója. Ide hozzák a kicsikét Portugáliából, zárt sekély öblökben van a lakosztályuk, ahol a legjobb ízű a moszat, meg az osztrigára való csemege. Békességben jön-megy az apály fölöttük és ők bezabálnak. Vesztükre. Az „r-es” hónapokban halásszák még nálunk a folyami rákot. Mentül kövérebb az osztriga, annál könnyebben akad fenn a hálón. A lakomát a városházán tartják, négyszázan vannak meghívva és orgonaszóra hozzák be a tálakat. Londontól délre, a tölgyerdő közelében is ünnepelnek ilyenkor, szarvasbőgés idején. Óriás vadlakoma ez, és az indokolása egy 1605-ből származó okmányon áll. El akarták riasztani a vadorzókat, hogy torkig lakatták őket vapecsenyével. Ma már a salemi lakosoknak fontosabb dolguk akad, mint a vadorzás, de minden évben szarvasbőgéskor a kocsmában megtartják a lakomát. Az összes angliai októberi ünnepek lakomáihoz bor illik. Mindengyikhez másik és egyik sem terem meg a szigeten. Talán éppen ezért sehol a világon nem kóstolhat a borínyenc annyi ország-beli külföldi bort, mint egyszer Londonban októberben. Borhetet tartanak, nemzetközi találkozó ez. Szállítók és szállodások, diplomaták és művészek a vendégek, Mr. LeBeck-nek, a francia származású borkereskedőnek. Kilométer hosszú pincéiben ezer és ezer gyertya ég a falikarokban, a hordókon végig a fal mentén és a hosszú asztalokon, ahol a palackok állnak. Rajna és elzászi, bordói vörösbor és firenzei fehér Cianté, meg spanyol és ausztráliai borok. Nem láttam magyar borokat, de jobban is, ha a maiakkal nem rontjuk a régi jó hírnevünket. A borkóstolóra idén először asszonyokat is meghívtak. Nem volt üzletszerű, nem öblögettek szakértelemmel, mint azt szokás. A borszagot elnyomta a rózsaillat, amivel az asztalokat díszítették. Mivel osztrigaidény van, azt is meg kellett kóstolnom. Szégyen ide, szégyen oda, nem szeretem. Le akartam gyorsan öblögetni vin roséval, ami afféle … Majdnem elájult egy francia hölgy, ekkora hozzá nem értés láttán. Én pedig nem mertem bevallani, hogy nem vagyok méltó az osztrigára. Mikor néhányan megtudták, ki fia vagyok, repültek a fejem körül a mi boraink nevei. Én csak bólogattam, de ha megkérdeztek volna, melyik az arany színű és melyik a bíborvörös, csak az Egri Bikavérre tudtam volna emlékezni.

Zene

Kedves hallgatóink Londoni tükör című rovatunkat hallották. Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.

Szünetjel

Információk

Adásba került1956-10-21 15:16
Hossz0:13:48
CímLondoni tükör
MűsorkategóriaTudósítás
Ismétlések
1956-10-21 15:16
SzerkesztőSzabó Zoltán
Műsor letöltése MP3